Mire használják a főiskolások a netet?

A főiskolai hallgatók körében 2007 decemberében végzett felmérés szerint a legtöbben levelezésre és böngészésre használják az internetet és ezeket tartják a leginkább fontosnak, illetve hasznosnak is az internet funkciói közül. Az is kiderült, hogy a hallgatók elsősorban az ár és a hálózati lefedettség mértéke alapján választanak internetszolgáltatót.

A 2007-es vizsgajelentkezési időszakban a Pannon Mobil Internet Kávézót állított fel a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának aulájában, és ehhez kapcsolódva felmérést végzett a főiskola hallgatói körében. A hallgatókat arra kérték, hogy rangsorolják az internetes tevékenységeket aszerint, hogy melyeket használják leggyakrabban, illetve melyeket tartják a leginkább hasznosnak.

A több mint 200 válaszadó 63 százaléka a legkedveltebb három funkció közé sorolta a böngészést, a tájékozódást, valamint az elektronikus levelezést. Ezt tükrözi a BellResearch 2007-es országos, reprezentatív kutatása, a Magyar Infokommunikációs Jelentés is, amely szerint leggyakrabban olyan kis átviteli sebességet igénylő tevékenységekre használják a hazai fogyasztók az internetet, mint az információszerzés, a levelezés és a böngészés. A Pannon és a BellResearch abban is egyező eredményre jutott, hogy a leggyakoribb tevékenységeket tartják az emberek egyben a leghasznosabbaknak is.

A főiskolai hallgatók hasonló számban választották hasznosság szempontjából dobogós helyre az emailezést (68%) és az információszerzést (64%), mint ahányan ezeket sorolták a leggyakrabban végzett három tevékenység közé. Az internet további funkciói közül az ügyintézés a középmezőnyben végzett, ezt a diákok fele gyakran használja és fontosnak is tartja. Letöltésre, ismerkedésre, szórakozásra a diákok kisebb része, csak mintegy 30%-a használja a netet, ennek megfelelően a hasznossági listán is az utolsó három helyre kerültek ezek a területek.

A mobil szélessáv terén piacvezető Pannon kínálja a legnagyobb, a hazai lakosság 99 százalékát elérő együttes EDGE és 3G/HSDPA lefedettséget.  A nemrégiben Budapesten elindított 7,2 Mbit/s sebességű HSDPA-hálózat a multimédiás szolgáltatások letöltését még gyorsabbá teszi.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo