A mesterséges intelligencia ma még nem kínál gazdasági áttörést – állítja a tudós

Aki vakon rohan utána, könnyen zsákutcába jut, Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász szerint. A legtöbb híradás arról szól, hogy az AI felboríthatja az életünket, növelheti a társadalmi egyenlőséget, de könnyen lehet, hogy a technológia gazdasági hatásai közel sem lesznek ennyire drámaiak.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) Nobel-díjas közgazdász professzora, Daron Acemoglu egy interjúban részletesen kifejtette, miért szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia (MI) rövid távon jelentős gazdasági növekedést hozna – és milyen alternatív gondolkodásmódot javasol a vállalatvezetőknek – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár.

A mesterséges intelligencia szerepe nő
A mesterséges intelligencia szerepe nő
Fotó: Pixabay

„A becslésem szerint a következő tíz évben az MI csupán a feladatok 5 százalékát fogja profitábilisan automatizálni, és mindössze 1 százalékkal járul majd hozzá a globális GDP-hez” – utalt a közgazdász a 2023 áprilisában megjelent A mesterséges intelligencia egyszerű makroökonómiája című tanulmányának fő megállapításaira. Ezek nem kőbe vésett jóslatok, a technológia gyorsan változik, „és valóban történt előrelépés az elmúlt évben is, de az én előrejelzésem alapja továbbra is az, hogy az iparág még nem hozott létre olyan alkalmazásokat, amelyek valóban kulcsszerepet játszanának a termelésben vagy új termékek, szolgáltatások létrehozásában.”

Az AI jelenlegi formájában nem kínál olyan lehetőségeket, amelyek összehasonlíthatók lennének például az internet korai hatásaival.

„Az internet esetében már a kezdetekkor világos volt, hogy meg fogja változtatni a kommunikációt, új árukat és szolgáltatásokat hoz majd létre, és lehetőséget ad arra, hogy az emberek új platformokon keresztül találkozzanak – munkára, szórakozásra, együttműködésre. Az AI esetében ezek még nem láthatók.”

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo