Menta: a visszaszámlálás elindult!

Az idei MENTÁN a jubileumi év kapcsán kiemelt hangsúlyt kap a jövőkutatás: a következő tizenöt év lehetőségeit vizsgálják neves hazai és külföldi előadók segítségével. A konferencia résztvevői többek között megtudhatják, hogy mi lehet a jövő legsikeresebb iparága, milyen szerep jut majd a nano- és géntechnológiának.

Vajon miként látja a jövőt Steve Bowbrick, a dot.com lufi és az azt követő válság nagy veteránja, az Európában jól ismert vállalkozó, számos brit internetes cég alapítója. Hallgassa meg, miként vélekednek "keynote" előadóink arról, hogy milyen trendek várhatók a világban és Magyarországon a következő másfél évtizedben.

Vizionáriusok:

  • Steve Bowbrick, CEO, Global Innovation Network
  • Dr. Mojzes Imre  egyetemi tanár, BME, az MTA Jövőkutató Bizottságának tagja
  • Kürti Sándor elnök-vezérigazgató, Kürt Zrt.
  • Dr. Bakonyi Péter igazgató-helyettes, MTA SZTAKI
  • Gacsal József üzletfejlesztési igazgató, Intel

A jövőkutatás mellett a jelen is fontos szerepet kap: több aspektusból elemezzük a magyar informatikai cégek számára kínálkozó hazai és nemzetközi kihívásokat és lehetőségeket.

A MENTA második és harmadik napjának előadásai és interaktív beszélgetései ezért a gazdaságfejlesztésről és az iparágfejlesztésről, az IT és más iparágak kapcsolatáról és a szoftverexportról szólnak.

Vegyen részt Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos,  Vojnits Tamás partner- Oriens, Drajkó László IVSZ elnökségi tag és Bur Emma előadásain, hallgassa meg gondolatait a következő egy-két év gazdaságfejlesztési lehetőségeiről és a jelenlegi problémákról.

Az előadásokon nagy hangsúllyal esik majd szó foglalkoztatási és adózási kérdésekről, a hazai piac védelméről, a minőségbiztosításról.

A sokrétű szakmai előadásokon túl színes kiegészítő és társasági programok is várják a konferencia résztvevőit.

Tekintse meg végleges a programot és regisztráljon most!

Találkozzunk Önnel is Visegrádon egy hét múlva!

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo