A K-IS-11 és az SZT-IS-8 közbeszerzési eljárás során, mintegy 408 különböző település portálrendszere valósult meg. A három választható platform közül a nyertes önkormányzatok mintegy 40 %-a választotta a konzorcium Unix alapú portál rendszerét. A megvalósult önkormányzati portálok segítségével, a világhálóba való bekapcsolódáson keresztül, új és hatékony lehetőségek nyíltak a széles közönség informálására, akár a vállalkozások és a helyi lakosság, vagy akár a településre látogatók számára. Az önkormányzati portál megvalósítás, 1-1,3 millió embert és 10 – 12 ezer vállalkozást érint közvetlenül. A konzorcium a jövőben további támogatást nyújt majd az elektronikus ügyintézést is lehetővé tévő e-önkormányzat megvalósításához.
Az önkormányzati portálok kialakításához nyújtott kormányzati támogatás idén lejár. Az elmúlt év tapasztalatai azonban az önkormányzatokat és a konzorciumot is megerősítették abban a véleményükben, hogy az önálló portál kialakítása fontos de csak az első állomása a világháló nyújtotta lehetőségek kiaknázásában. Ezért a sikeres projekt tapasztalatait felhasználva a konzorcium a Geoview fejlesztéseinek felhasználásával olyan megoldásokat dolgozott ki, amelynek alkalmazásával további lépéseket lehet tenni az e-közigazgatás megvalósításához. Az elektronikus ügyintézés megvalósítása jelentősen növelheti az adminisztráció és az ügyfélkezelés hatékonyságát a kisebb önkormányzatoknál is, míg a városokban ez elengedhetetlen.
MatávCom, HP, Geoview Systems - együtt az e-önkormányzat kialakításáért
Az elmúlt 12 hónapban 156 önkormányzat választotta a MatávCom Kft., a Hewlett-Packard Magyarország Kft. és a Geoview Systems Kft. által alkotott konzorcium G2 Unix alapú portálrendszerét. Ez a fejlesztés az érintett településeken működő vállalkozásokkal és intézményekkel együtt több, mint egymillió embert érint.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.