Magyarország internetben is utolsó

Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban folyamatosan nő az internet elterjedtsége, a növekedés üteme azonban még mindig csak fele akkora, mint a fejlett piacokon, például Dániában - derül ki a Gemius kutatásából, amelyet a cég szerdán sajtóközleményben ismertetett.

Az internethasználati trend feltárásához a 2007. december és 2008. május közötti időszakban a négy országból a 100 legtöbb valós felhasználóval rendelkező webhelyet vették figyelembe, amelyeket a weboldalakba ágyazott mérőkódok segítségével auditáltak.

A kutatás szerint Csehországban májusban 54,60, Lengyelországban 45 százalékos volt az internet penetráció, Magyarországon pedig ugyanakkor 40 százalék. Dániában az internet elterjedtsége 82,03 százalékot ért el májusban.

Az első 100, legtöbb valós felhasználóval rendelkező webhelyet vizsgálva a négy országban kiderül, hogy látogatónkénti átlagban a legtöbb oldalletöltéssel (1.169) Csehország büszkélkedhet. Dánia e tekintetben a második helyen áll 642 oldalletöltéssel, míg Lengyelországban ez az érték látogatónként 625, Magyarországon 277 volt májusban.

A csehek jóval több időt - egy hónap alatt 24 órát - töltöttek el internetezéssel, mint a dánok (7 óra 26 perc), a lengyelek (19 óra) vagy a magyarok (6 óra 15 perc).

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo