Magyar vállalkozók árulták el, mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról

A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A Billingo online számlázó legújabb kutatásában a hazai vállalkozások mesterséges intelligencia-használati szokásainak, az MI-t övező félelmeknek és várakozásoknak járt utána.

Erre használja a cégek többsége az MI-t

A pozitív tendencia mellett természetesen voltak negatív felvetések is. Összességében három kérdésben volt rendkívül negatív a kitöltők véleménye az MI-ről. A kitöltők 75 százaléka tartotta úgy, hogy a mesterséges intelligencia megtévesztheti az embereket és visszaélésekre ad okot.

Továbbá a hazai vállalkozók 73 százaléka szerint az MI a fake news-ok és a társadalom félrevezetését befolyásoló tartalmak terjedéséhez is hozzájárul, míg 71 százalékuk szerint az állampolgárok megfigyelésének kockázata is növekszik a mesterséges intelligencia használatával.



Érdekes módon azzal az állítással már sokkal kevesebben értettek egyet, hogy az MI működés közben átláthatatlan, nehezen értelmezhető vagy kontrollálhatatlan lenne, ezzel a kijelentéssel csupán a kitöltők 43 százaléka értett egyet.

Annak ellenére, hogy a hazai vállalkozások többsége még negatívan viszonyul az MI használatához, elmondható, hogy a vállalkozások szép lassan elkezdték beépíteni a napi munkavégzésbe az MI kínálta eszközöket.

A válaszok alapján a magyar vállalkozók többségében az információkeresés (66 százalék), a fordítás (58 százalék), az adatelemzés és adatkeresés (34 százalék), képalkotás és grafikakésztés (27 százalék), reklámszövegírás (23 százalék) során használják a mesterséges intelligenciát.

Legnagyobb mértékben jelenleg a marketing, a reklám és a média profitál a mesterséges intelligencia eszközeinek használatából. A válaszok alapján is főként az információgyűjtés került ki győztesen a versenyből, a válaszadók leginkább a könyveléssel és adózással kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint az általános adatelemzésben látták az MI legnagyobb előnyét.

Mire használnák szívesen a vállalkozók? A válaszok alapján leginkább a pénzügyi területen és a döntéshozatali folyamatokban értékelnék a hatékonyságnövelést. Emellett a kutatásban résztvevő vállalkozók 66 százalék-a nyilatkozott úgy, hogy a mesterséges intelligencia az egészségügy, az oktatás, valamint a gazdasági és társadalmi folyamatok terén is új lehetőségeket fog teremteni.

Mit mutat az összkép: mi várható a jövőben?

Összességében tehát azt tapasztaljuk, hogy az MI megítélése hétről-hétre, hónapról hónapra változik azzal párhuzamosan, ahogy egyre jobban megismerjük a benne rejlő lehetőségeket. Alapvetően az emberek kíváncsiak az MI által generált változásokra, ráadásul látva azt, hogy egyre több lehetőség és szolgáltatás épül rá, amik egyre jobban szolgálják ki az embereket, komoly kockázatcsökkentő értékkel is bírnak.

Végeredményben a mesterséges intelligencia fogadtatásának már most is vannak pozitív hatásai. A gyártóiparban például kiemelt szerepet játszik az adatok gyűjtésében és elemzésében, majd ennek függvényében a folyamatok optimalizálásában is, idővel rendkívüli döntéstámogató eszköz lehet.

Elmondható, hogy szoftveralapú szolgáltatásoknál egyre több lehetőség tárul fel a mesterséges intelligenciának köszönhetően, ami nemcsak a versenyképességet növeli, de a várakozásokkal ellentétben akár új munkahelyeket is teremthet.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo