Új szintre emelik a cégek a mesterséges intelligenciával az adatgyűjtést, a GVH is figyelni fogja

A mesterséges intelligencia piaci hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); miután úgy vélik, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi a kockázatokat.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A mesterséges intelligencia (MI) már jelenleg is hatással van a fogyasztók mindennapjaira, sokszor úgy, hogy nem is tudnak róla. Az MI-alapú eszközök gyors fejlődésével és a már meglévő digitális szolgáltatásokba való beépítésével a technológia hamarosan meghatározó részévé válhat a magánszemélyek és vállalkozások mindennapjainak és idővel akár az államigazgatásnak is. Az MI-alapú technológia további fejlesztése és jogkövető, tisztességes alkalmazása gazdasági és társadalmi előnyökhöz járulhat hozzá, azonban jelentős kockázatokat is rejt magában.

Vizsgálódik majd a GVH is (Fotó: Pixabay)
Vizsgálódik majd a GVH is (Fotó: Pixabay)

Az MI-alapú technológiához szükséges rendkívüli erőforrásokkal csak a legnagyobb technológiai óriásvállalatok rendelkeznek, ez a lépéselőny pedig a jövőben torzíthatja a piaci versenyt a digitális ágazatokban. További problémaként említették, hogy az MI-alapú technológia kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, a digitális térben ugyanis számos olyan adatgyűjtési és reklámozási gyakorlat van jelen, melyek veszélyesek lehetnek a fogyasztókra. A mesterséges intelligencia alkalmazásával a vállalkozások új szintre emelhetik a fogyasztók adatainak gyűjtését, felhasználását, valamint a "sötét mintázatok" és a személyre szabott reklámok alkalmazását. Kiemelhető példája ennek a kockázatnak a chatbotok működése, amelyeknél a fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a válasz, amelyet a mesterséges intelligenciától kapott hiteles forráson alapul vagy fizetett promóció eredménye.

A magyar versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo