Hogyan szerzik meg a szükséges forrásokat a kezdő vállalkozások, hogy megvalósítsák álmaikat? A kezdő lépés az üzleti terv elkészítése, amely a lehetséges támogatók, befektetők számára a legfontosabb alapinformáció. A verseny meghirdetésével a First Tuesday és a KPMG ennek az első lépésnek a megtételében kívánt segíteni – hangsúlyozta megnyitójában Steven Carlson , a First Tuesday budapesti irodájának vezetője.
A versenyre összesen tíz üzleti terv érkezett, közülük egy zsűri már előzőleg kiválasztotta a három legjobbat. A három befutó – a Paybox mellett az Ariadne, egy komplex logisztikai szoftvercsomag (Innosys Kft.), és a Textlab Kft. text mining, azaz intelligens szövegfeldolgozó szoftverének üzleti terve - a záróünnepségen részletesen is bemutatásra került.
A bírák között a szektor jeles vállalkozói, befektető cégeinek képviselői, valamint a KPMG tanácsadói szerepeltek, ám mellettük a közönség is szavazhatott a győztesre, aki végül a háromfős, budapesti székhelyű Mobilpay Kft. lett, Paybox nevű mobilfizetési rendszerével. A cég a terméket, amely már két éve sikeresen működik Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Svédországban és Nagy-Britanniában, a következő években szeretné bevezetni a régió országaiban is.
Az ügyfelek száma már csaknem egymillió és eddig egyetlen visszaélés sem történt a külön azonosító kódot alkalmazó rendszeren belül. A cég egyik vezetője, Dálnoki Ádám éppen ezt a nagyfokú biztonságot nevezte a Paybox komoly előnyének. Szerinte a Mobilpay elsősorban a technikai, IT-feladatok elvégzésében veszi majd igénybe a KPMG segítségét, de számítanak a tanácsadókra az adózási, a marketing és a pénzügyi stratégia kidolgozásában is.
Egy jó ötlet még nem elég, az üzleti világban százszámra tűnnek el a kezdő vállalkozások, mert nem rendelkeznek átgondolt stratégiával, szisztematikus tervekkel. Kezdeményezésünkkel tudatosítani kívánjuk, hogy az üzleti terv elkészítése az egyik legjobb eszköz a megfelelő stratégiai gondolkodás kialakításában. Ezen túl szerettünk volna képet kapni a piac mai helyzetéről, valamint arról, hogy merre tart a szektor, és milyen ötletekkel, megoldásokkal jelentkeznek a kezdő vállalkozások a dot.com válság után – mondta a rendezvény házigazdájaként Mark Bownas , a KPMG partnere.
KPMG-támogatás a legjobb üzleti tervnek
Tízezer dollár értékű szolgáltatást nyert a Mobilpay Kft.a KPMG és a First Tuesday nemzetközi innovációs hálózat budapesti irodájának közös üzletiterv-versenyén. A két éve működő kisvállalkozás a Paybox nevű, mobiltelefont használó fizetési rendszert bemutató üzleti tervvel pályázott.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.