Karácsonyi ajándék gyerekeknek a Pannontól és partnereitől

A Pannon a hagyományt folytatva 2007 decemberében is nagy összegű, 25 milliós adományt nyújt gyerekeknek maga és partnerei nevében.

"Az év végén szokásos kisebb-nagyobb üzleti ajándékok küldése helyett a Pannon 25 millió forint értékű adománnyal támogatja a nehéz sorsú és sérült gyerekeket segítő Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. Az ajándékot partnereink nevében is adjuk" - mondta Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti lovasterápiás központjában a december 19-i ünnepélyes átadáson.

A Pannon és partnereinek adománya egy lovasterápiás terem felépítését teszi lehetővé Fóton, így a kezeléseket télen is meg tudják tartani a hetente odalátogató 120 sérült gyermeknek. "A terápiás lovaglás az értelmileg akadályozott, autista, részképesség problémákkal küzdő, látás- és hallássérült, magatartászavaros, valamint beszédproblémákkal küzdő gyerekek és fiatalok komplex fejlesztését segíti. A Pannon adományából megépülő fejlesztő- és előadóterem végre méltó környezetet teremt a gyerekeknek és terápiás szakembereknek egyaránt" - tette hozzá dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.

A vállalati felelősségvállalás terén élenjáró Pannon üzleti partnereit idén már több hasonló akcióba is bevonta. Az évek során bebizonyosodott, hogy az üzleti partnerek számára is sokat jelent ez a közös adomány, mely immár hagyomány a vállalat életében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo