Ingyen internet zsámbékiaknak

Az önkormányzat fizeti az alapcsomagot, így a zsámbékiak még novemberben használatba vehetik az ingyenes vezeték nélküli netet.

Zsámbékon az önkormányzat egy céggel kiépítteti a falut teljesen lefedő vezeték nélküli hálózatot (WiFi-t), az ezzel nyújtott alapszolgáltatást pedig az kifizeti mindenkinek - írja az isite.hu. A cég az alapszolgáltatásokon felül természetesen majd pluszszolgáltatásokat fog nyújtani további, már az igénybevevők által fizetendő havidíjakért, többek között filmletöltést, amire az előzetes felmérések szerint lesz majd igény is (a községben két középiskola is van, sok a fiatal).

A falu egyébként szeretne városi rangot kapni, amiben a polgármester szerint sokat segíthet az is, hogy van internet. További részleteket (például, hogy mennyibe kerül ez a falunak) nem árultak el, üzleti titokra hivatkozva.

Az internetes kommunikációban új éra nyílt, miután egyre nagyobb globális igény mutatkozik a kommunikáció szabadsága, illetve az iránt, hogy interaktív módon és online osszuk meg egymással élményeinket.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo