Az internet használatának dinamikus elterjedése figyelhető meg kis hazánkban is, hisz - ha a turisztikai szektort vesszük alapul-, a pihenni vágyó magyarok egyre nagyobb számban veszik igénybe a különböző utazással foglalkozó honlapokat abból a célból, hogy megszervezzék nyaralásukat - mondta el Nagy Gábor, a NagyUtazás.hu független utazási portál vezetője. A szakember arról számolt be, hogy a 2006-os elemzéseket alapul véve 2007-re 30 százalékos növekedés volt tapasztalható a cég által üzemeltetett portálok látogatottságát illetően. Ezt természetesen segíti az internet-penetráció növekedése és az új technológiákra való nyitottság is.
Sokkal több információ
Manapság már akár szervezett utat keresünk, akár saját magunk szeretnénk lefoglalni a szállást és elintézni az utazást, legtöbbünk már a világháló segítségét veszi igénybe. Ezzel nem csak időt és energiát spórolhatunk, hanem sokkal komplexebb információkhoz is hozzájuthatunk, amelyet esetleg nem is találnánk meg a nyomtatott katalógusokban, sőt sok meglepetéstől és bosszúságtól is megóvhatjuk önmagunkat és családunkat. Sokan ma már utazási fórumokon is utánanéznek, hogy például a kiválasztott szálloda valóban olyan barátságos-e amilyennek a reklámjában hirdeti magát, vagy hogy milyen látnivalók vannak a kiszemelt úti cél közelében, s akár oda mennyibe kerül a belépő ára.
Tehát az utazásra "éhes" közönségnek lehetősége van "építőkockákból" összerakosgatni az általa elképzelt utat, kezdve a busz- és repülőjegy vásárlásától a szállásajánlatokon át a különböző programajánlatokig. Ehhez a portálokon található országleírások is nagy segítséget nyújtanak, hiszen olyan részletességig taglalják az adott országok, városok jellemzőit, hogy azokat olvasva az utazni vágyók azonnal kedvet kaphatnak az ország bebarangolására avagy egy tengerparti nyaralásra.
Az úgynevezett web2.0-ás tartalmak, amelyek segítségével minden felhasználó könnyedén közzéteheti az információit, fotóit, videóit és véleményét on-line, így nem csak a hivatalos, hanem a már előttünk a helyszínen járt turisták szubjektív véleményeivel is megismertet minket, s egy sokkal autentikusabb információforrást kínál a megfelelő útirány kiválasztásához - emelte ki a szakember hozzátéve, hogy így az utaztatással foglalkozók is bátrabban ajánlhatják a méltán dicsért utakat, szállodákat. (Az 50 legjobb magyar szállodáról készített egy kiadványt a Népszabadság.)
Igénylik a személyes kapcsolattartást is
Mindezek mellett azonban még ma is van létjogosultsága az on-line foglalásokat kiegészítendő telefonos egyeztetésnek, ahol az operátorok "élő szóban" is tájékoztatják az ügyfelet, aki ilyenkor válaszokat kaphat különleges kérdéseire is. Az utasokat megnyugtatja, hogy egy megbízható, "hús-vér, hazai iroda" áll a háttérben, amelynek ügyeleti számát magukkal vihetik és bárhol, bármikor akár a nap 24 órájában egy magyar nyelvű szakember segíti őket távol az otthonuktól, egy többnyire ismeretlen országban.
Sajnos egyre több olyan külföldi portál létezik, amely bár magyar utazóknak szól, mégsem rendelkezik valóban segítő ügyfélszolgálattal (sokszor csak egy külföldi mobilszám található az oldalon) valamint a szövegeknek csak egy része olvasható magyarul. Egyre több az az utas, akivel az irodák csak virtuálisan találkoznak, pedig az egyre bővülő kínálatban egyes utazók kimondottan igénylik a személyes odafigyelést - tette hozzá a szakember.
Az egyre kreatívabb internetes megoldásokkal már könnyedén utána nézhetünk, hogy kínál-e gyermekbarát megoldásokat szálláshelyünk, mennyibe kerül és mikor van szabad repülőjegy a célállomásra, s akár a helyszínen készült, turisták által készített fényképek között is böngészhetünk, meggyőződve a hely adottságairól. Egyre részletesebb tematikus keresők segítségével tudnak az utasok egy-egy utazási típusra rákeresni így választhatnak akár egzotikus üdülést, vagy körutazást, hajós utazást, extrém túrákat vagy síutakat is kedvük szerint. Akik egyes ünnepekre időzítik pihenésüket, azoknak is módjukban áll, hogy arra az adott időszakra vonatkozó speciális, alkalmi ajánlatokból böngésszenek. (Hazánk is elérte a nagy BUMM, egyre többet költünk az interneten, ám a kicsi piac miatt ez sosem lesz meghatározó vásárlási forma.)