Elhelyezték a Pannon új székházának alapkövét

Új szakaszba lépett ma hazánk egyik legnagyobb zöldmezős beruházási projektje.

Törökbálinton megünnepelték a Pannon új székházának alapkőletételét. Az eseményen, Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Keller László polgármester, valamint Jan Edvard Thygesen, a Telenor ügyvezető alelnöke és Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója mondott beszédet.

A Pannon új székháza Magyarországon eddig nem alkalmazott, teljesen új irodakoncepciót teremt, mely a benne dolgozó emberek interaktivitására és az alkotó munkára helyezi a fő hangsúlyt. Az itt megvalósuló új munka-koncepcióban minden a széles körű kommunikációt, az információk megszerzését és megosztását szolgálja majd. Ennek érdekében építészetileg és a belső terek kialakítását illetően is eltér a hagyományos irodaépületektől. A megszokottnál több, és attól eltérő jellegű terek állnak a munkatársak rendelkezésére a formális és informális találkozások, az információk megosztása céljára. Az önálló munkára tervezett munkaállomások is a gyors információcserére épülnek, mivel nyitottságuknak köszönhetően teljes mozgásszabadságot biztosítanak. A koncepciót a legkorszerűbb információ kommunikációs technológiák támogatják, melyek az interakciót szinte bárhonnan lehetővé teszik.

A Pannon a székház tervezésekor és építésekor is hű marad elkötelezettségéhez, amely a leginkább környezettudatos hazai társaságok egyikévé teszi: az új irodaház organikusan épül be a természetbe. Az épület a nyolchektáros völgy területének mindössze 7,55 százalékát foglalja majd el a megengedett 30 százalék helyett. A terület 69 százalékát megőrzik zöldterületként, bár az előírás mindössze 40 százalék lenne.

Az ünnepségen Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd a társaság vezérigazgatója, Ove Fredheim beszélt az interaktív iroda koncepciójáról, és arról, hogyan járul hozzá a Pannon további sikereihez. Ove Fredheim elismerően szólt a projekt építészeti, a Zoboki, Demeter & Társaik Építésziroda, illetve a beruházást megvalósító cégek, az Arcadom Építőipari Zrt. és a Narva Kft. munkájáról.

Garamhegyi Ábel államtitkár, az infokommunikáció mindennapi életben betöltött modernizációs szerepét, és a telekommunikációs vállalatok gazdaságfejlődésre gyakorolt hatását emelte ki. Keller László, Törökbálint polgármestere elmondta, milyen változásokkal tekint Törökbálint egy ilyen jelentős gazdasági társaság érkezése elé. Jan Edvard Thygesen, a Telenor ügyvezető alelnöke és kelet-közép-európai tevékenységének irányítója a Pannon norvég anyavállalata által az interaktív iroda koncepciójának alkalmazásában szerzett tapasztalatokról szólt beszédében.

A beszédeket követően Ove Fredheim és Jan Edvard Thygesen, valamint Sokorai István, az Arcadom vezérigazgatója és Mikael Berg, a Narva ügyvezető igazgatója helyezte el az alapkövet. Az új székház 26 520 m2 - a parkolókkal együtt 34 890 - alapterületen helyezkedik majd el, s mintegy 1200 munkaállomás lesz majd benne.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo