Mint az közismert, mind a Pennsylvania államban később lezuhant, mind a Washingtonban eltérített gépről fogtak segélykérő mobilhívást. Az esemény hatására felélénkült a vita a mobiltelefon és egyéb elektronikus, digitális eszközök repülés közbeni használatáról. Fontos körülmény, sem az amerikai szövetségi, sem az európai repülési hatóságok nem tiltották tételesen a szóban forgó eszközök használatát a repülés egyetlen fázisában sem. A korlátozások a szövetségi törvényhozás és légitársaságok hisztérikus kockázatérzékenységének következményei, bár a légügyi hatóságok is bátorítják a tiltást.
Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy akár a mobiltelefonok, akár a digitális készülékek – CD-játszók, noteszgépek, menedzserkalkulátorok stb. – a repülés biztonságát befolyásolóan zavarnák bármely, a légi forgalommal kapcsolatos kommunikációs csatornát. Ezzel szemben a mobiltelefonok közvetlen konkurenciát jelentenek a kiemelt (1,25–1,99 USD/perc) percdíjú, a repülőgépre telepített, és a légitársaság által üzemeltetett különleges szolgáltatásnak.
Kommunikációs szakértők szerint az átlagos mobiltelefonok képesek lehetnek a repülés teljes folyamán kapcsolatot teremteni a hálózattal, 10 000 méter felett azonban már lehetnek problémák. Egy technikai körülmény indokolhatja a használat korlátozását: a nagyobb magasságból indított hívás több cellaközpontot is elérhet, így többszörös forgalmi terhelést jelent (lefoglal egy frekvenciát).
Viszont bárki jogosan reklamálhat, hogy ugyan miféle problémát jelenthet a mobiltelefon épp a repülőtér környékén, ahol a váróteremből korlátozás nélkül lehet hívást kezdeményezni, az onnan néhány méterre levő repülőgépből pedig már nem. Egyébként sem lehet leárnyékolni a celluláris kommunikáció erőterét a kifutó- és leszállópályák környékén, bár az lényegesen gyengébb, mint a gépen belüli, beszélgetés közben 1,5–2 wattos sugárzású kézi készülékeké.
Talán nem teljesen közismert, hogy a légi utazás legkellemetlenebb velejárói – az indulást 2 órával megelőző, kötelező bejelentkezés, a motozások és csomagellenőrzések – már eddig is a terrorizmus következményei voltak. A várható további szigorítások – már most 3 órával indulás előtt kint kell lenni a tételes poggyászellenőrzés miatt – tovább fogják csökkenteni a „repülési kedvet”, úgyhogy a terrorcselekmények miatt több milliárdos veszteséget szenvedett légitársaságokra igen nehéz évek várnak.
Egy pozitívum
Eddig tilos volt mobiltelefonálni repülőgépről. Az amerikai terrortámadások kapcsán ismét előtérbe került a mobiltelefonok használatának kérdése.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.