Egészen meglepő területre is hatással van a mesterséges intelligencia

Az AI egyre nagyobb térnyerése miatt az adatközpontok energiaigénye és hőkibocsátása is nagyobb lesz. Mindez környezetvédelmi szempontból kihívás és egyúttal természetesen lehetőség is a vállalatoknak, ugyanakkor a fokozódó energiaigény tudatosabb szerverüzemeltetést is igényel. Tízből kilenc H1 Systems által megkérdezett magyarországi vállalatnál történt szerverleállás az elmúlt három évben. Mind az Uptime Institute mind pedig a H1 Systems kutatása azt mutatja, hogy a szerverleállások leginkább az energiával hozhatóak összefüggésbe. A digitális szolgáltatásoktól való kitettség emelkedése az üzemszünetből származó veszteség növekedéséhez vezethet. A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy akár pár perces leállás is komoly károkat okozhat.

Mindezt a H1 Systems magyarországi vállalatok körében végzett kutatása is alátámasztja. Hazánkban a szerverleállások elsődleges oka (44 százalék) energiával kapcsolatos, kicsit kevesebb arányban (38-38 százalék) fordul elő a hálózati kapcsolódással, valamint az informatikai rendszerrel/szoftverrel kapcsolatos probléma miatti üzemzavar és kb. minden ötödik eset a nem megfelelő hűtés miatt alakul ki. A leállások pedig nem ritkák. A felmérésében részt vevő vállalatok 88 százalékánál történt szerverleállás az elmúlt 3 évben, és minden ötödik vállalat jelentős kárról számolt be.

Az AI újgenerációs infrastruktúrát követel

A H1 Systems felmérésének adatai alapján a magyar cégek döntő többségének nem rugalmas az adatközpontja, azaz nem képes lekövetni a gyorsan megjelenő technológiákat, mint amilyen az AI. Ennek ellenére a válaszadó cégeknek pusztán elenyésző része tekint problémaként az AI berobbanása miatt megnövekedő kapacitásigényre. „Ha a hazai vállalatok nem foglalkoznak a megnövekedett kapacitás- és energiaigénnyel, az jelentős versenyhátrányhoz vezethet. Mivel az AI infrastrukturális igényei eltérőek, éppen ezért alapjaiban alakítják át az eddig megszokott technológiai rendszereket. A legújabb generációs szerverekre rackenként nagyobb energiasűrűség, nagyobb energiaigény és nagyobb hőkibocsátás jellemző” – hívja fel a figyelmet Németh Mihály, a H1 Systems ügyvezetője. A fejlett piacokon, az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsiában már hatalmas infrastruktúrák és kapacitások épülnek vagy vannak előkészítési fázisban. Az AI boommal összhangban nagy szakmai siker a H1 Systemsnek, hogy hozzájárulhatott egy tavaly Vietnámban átadott, 12 000 m2 hasznos alapterületű Uptime TIER III minősített szerverközpont létrejöttéhez, amely akár 1600 rack befogadására is alkalmas. Az Európai Unió Horizon Europe keretprogramjában nyertes, H1 Systems által vezetett nemzetközi konzorcium  HEATWISE projektjének célja a nagyobb IT-hőterheléssel működő épületek, többek közt adatközpontok, egyetemi kampuszok, irodaépületek, középületek energiamenedzsmentjének kialakítása a keletkező veszteséghő és megújuló energia felhasználásával. Ennek döntő jelentősége lehet az AI rendszerekkel összefüggésben megugró energiaigények menedzselésében.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo