econet.hu: folyamatosan javuló eredmények

Az előző év azonos időszakához képest több mint ötszörösére, a tavalyi teljes évi árbevétellel csaknem megegyező, 287 millió forintra növelte árbevételét az első félévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett egyetlen internetes cég, az econet.hu Informatikai Rt. A társaság ma közzétett gyorsjelentése szerint az econet.hu Rt. a tavalyi első félévi 175 milliós veszteséggel szemben az idén 41,5 millió forintos üzemi eredményt ért el az első félévben.

A társaság első félévben elért 287 millió forintos nettó árbevétele a tavalyi bázis 529 százalékát teszi ki, és megközelíti a cég teljes múlt évi forgalmát. A második negyedévben az econet.hu Rt. az első negyedévi 127 millióról 160 millió forintra növelte árbevételét, miközben üzemi eredménye 9 millióról 32,5 millió forintra emelkedett. Ezzel a társaság immár a harmadik egymást követő nyereséges negyedévet tudhatja maga mögött. - A fejlődésében múlt évben megtorpant magyarországi internetes piac lassan újraéled, megítélésünk szerint ugyanakkor e piacon az olyan, már bizonyított, fejlődőképes, és az internetes tapasztalatok mellett komoly IT tudással rendelkező cégek lesznek sikeresek, mint az econet - mondta el Szenes Gábor, a társaság stratégiai tanácsadója.



Az econet.hu Rt a nyereséges működés stabilizálódását alapvetően a webgyár elnevezésű honlap-készítő és tartalom-menedzsment eszköz sikeres piaci bevezetésére, illetve – részben e terméknek köszönhetően – néhány nagyobb volumenű megrendelés elnyerésére vezeti vissza. Ennek segítségével folyamatosan frissülő internetes lapok, portálok vagy akár portálcsaládok építhetők fel anélkül, hogy a felhasználóknak, szerkesztőknek webes programozást, html-szerkesztést kellene ismerniük. Az alkalmazáscsomag megrendelői könnyen kezelhető adminisztrációs felületen keresztül maguk is folyamatosan alakíthatják, változtathatják a site megjelenését és tartalmát, de az econet.hu Rt. tartalom-menedzsment alkalmazásai a külső tartalmak automatizált megjelenítését is lehetővé teszik.

A társaság szakemberei az elmúlt negyedévben továbbfejlesztették a terméket, és így még bonyolultabb funkcionalitású internetes honlapok, portálok vagy egész portál-családok gyors és meglepően alacsony költségű elkészítésére is alkalmas. A cég nagy hangsúlyt fektet a termék licensz-értékesítésével kapcsolatos tárgyalásokra is, illetve a nagyobb értékű, az econet.hu középtávú stratégiájához illeszkedő egyedi technológiai fejlesztésekre, mind az internetes, mind a hagyományos informatika területén.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo