A Cisco Hálózati akadémia 5-8. szemesztereinek bevezetésével a nemzetközileg elismert hazai hálózati szakemberképzés újabb szintje valósul meg, a program elvégzésével a hallgatók felsőfokú, Cisco Certified Networking Professional Certificate képesítést szerezhetnek. A Minisztérium rendelkezésére bocsátott Virtuoso online oktatási keretrendszer, amelyre a Cisco Hálózati Akadémia Program is épül, lehetővé teszi elektronikus oktatási anyagok, online tartalmak kifejlesztését, folyamatos frissítését és terjesztését a résztvevő iskolák számára. Az új, elektronikus oktatási anyagok a bevezetés első, hat hónapos szakaszában mintegy 40 középiskola 2000 diákja számára válnak elérhetővé. A rendszer bevezetése 2003. tavaszán kezdődik.
Az együttműködési megállapodásban a Cisco Systems vállalta az e-tanulási megoldások és stratégiák megvalósítása terén felhalmozott szakértelmének és tapasztalatának átadását. Továbbá a Cisco támogatja a Minisztérium által kezdeményezett távoktatási programokat és projekteket, különös tekintettel a Sulinet Expresszre.
A bevezetés első szakaszaként – hazánkban először internetes távoktatás formájában – minden 16. életévét betöltött diák a nemzetközi szabványoknak megfelelő, univerzális és semleges hálózati szakdiplomát szerezhet, amely az Országos Képzési Jegyzékbe bekerülve államilag elismert, „Informatikai hálózati rendszertelepítő” elnevezésű szakképesítéssé vált. A Minisztérium és a Cisco sikeres magyarországi együttműködése, valamint egyéb magánszektorbeli társaságok támogatása révén a Programban résztvevő magyar oktatási intézmények száma 54-re nőtt, és jelenleg 1500 diák tanul a Program keretében. A Minisztérium központi forrásokból 16 új Akadémiát szerelt fel a CNAP bevezetéséhez szükséges laboratóriumi berendezésekkel.
„A Cisco Hálózati Akadémia Programban használt oktatási keretrendszer lehetővé teszi azt is, hogy az intenzíven beinduló digitális tananyagfejlesztés egy olyan szoftverrendszerre épüljön, amely a tananyagok legszélesebb körű elérését és felhasználását teszi lehetővé az interneten. E nélkül nem képzelhető el, hogy az informatika egyfajta iskolai „technikai” tantárgyból a digitális kultúra megalapozójává váljon” – nyilatkozta az aláírást követően Dr. Magyar Bálint oktatási miniszter.
Bővítik a Cisco Hálózati Akadémia Programot
Az Oktatási Minisztérium és a Cisco Systems együttműködési megállapodást írt alá az informatikai hálózati szakképesítést nyújtó Cisco Hálózati Akadémia Program (CNAP) további bővítéséről. A szerződés alapján Magyarországon bevezetik a CNAP 5-8. szemesztereit, továbbá a Cisco Learning Institute (CLI) ingyenesen az Oktatási Minisztérium rendelkezésére bocsátja az általa kifejlesztett Virtuoso online oktatási keretrendszer használati jogát.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.