A Verified by Visa program olyan hitelesítő program, amely arra hivatott, hogy kifejezetten az elektronikus kereskedelmi tranzakciók során hitelt érdemlően megállapítsa a kártyatulajdonos személyazonosságát. A rendszert úgy tervezték meg, hogy növelje mind a vásárlók, mind a kereskedők bizalmát az elektronikus kereskedelemben és csökkentse a tranzakciókkal kapcsolatos vitákat, s ezzel hozzájáruljon az online értékesítés volumenének növekedéséhez.
Brian Huckett, a Visa CEMEA-régiójának piacfejlesztésért felelős elnök-vezérigazgató-helyettese szerint az elektronikus kereskedelem ma már dinamikusan fejlődik a régióban. Közép-Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában a Visa kártyákkal megvalósított elektronikus kereskedelmi tranzakciók száma a 2001. márciusi 68 000-ről 2002. márciusáig 111 400-ra nőtt, s ez 64 százalékos növekedés. De hasonló növekedést mutatott az elektronikus kereskedelmi tranzakciók összértéke is a CEMEA-régióban: a 2001. márciusi 4,45 millió USA dollárhoz képest 2002. márciusában az összforgalom már elérte a 7,4 millió US dollárt, ez 66 százalékos növekedés. S jelenleg az összes tranzakció 56 százalékában továbbra is utánvéttel, készpénzben fizet az ügyfél, míg globálisan az elektronikus kereskedelemben a tranzakciók 64 százalékában az ügyfelek már on-line, kártyával fizetnek.
Az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsia csendes-óciáni övezetének országaiban elvégzett kutatásokból kiderül, hogy a fogyasztók 70 százaléka elsősorban biztonsági problémákra hivatkozva nem vásárol on-line. Elsősorban a bankkártya-adatok és a személyes adatok biztonságát tartják aggályosnak. Ugyanakkor a felvételben szereplő ügyfelek több mint 80 százaléka azt mondja, hogy valószínűleg igényelni fogja a Verified by Visa szolgáltatást, amint elérhetővé válik. Az ügyfelek több mint fele a Verified by Visa program védelme alatt valószínűleg on-line is vásárolna.
A Verified by Visa programot hamarosan Magyarországon is bevezetik.
„Íme: globális megoldás született az internetes vásárlásra. A Verified by Visa máris óriási siker. Világszerte egyre több régióban vezetik be, s már ma is tízezerszámra bonyolódnak azok az internetes ügyletek, amelyek a Verified by Visa védelmét élvezik. Az Egyesült Államokban 2001. decembere óta 6 000 kibocsátó bank vezette be a Verified by Visa szolgáltatást. A vezető amerikai elektronikus kereskedelmi vállalkozások közül több mint 30 már ma is használja a szolgáltatást, 49 pedig most készül a rendszer bevezetésére,” említette Huckett.
A Visa többi régiója sem marad el a fejlődésben; több olyan program is van, amely már jövőre a megvalósítás szakaszába lép.
Ugyanezen sajtótájékoztató alkalmával Steven Haycock, az NBAD lakossági üzletágának vezetője hozzátette: „Meggyőződésünk, hogy a Verified by Visa mindenkinek az érdekeit egyaránt szolgálja. A fogyasztóknak módjában áll olyan intézkedéseket hozni, amelyek biztosítják Visa-számláik védettségét a jogosulatlan felhasználással szemben, és ehhez mindösszesen egy személyre szabott jelszót kell választaniuk, amely online „aláírásukká” válik a web-vásárlásban. A jelszót csak a kibocsátó bank és a kártyabirtokos ismerik, ami azt jelenti, hogy a kártyabirtokos számlaadatai minden külső féltől védettek. Ez garantálja az ügyletek biztonságosságát, s olyan szintű biztonságot és nyugalomérzetet eredményez, amely korábban teljes mértékben elérhetetlen volt.
Biztonságosabb on-line fizetés
Az on-line vásárlás biztonságossá tételét szolgáló új programot vezetett be a Visa - Verified by Visa néven - a Kelet- és Közép-Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló CEMEA régióban. Ez várhatóan legalább 50 százalékkal csökkenti majd az on-line tranzakciókkal kapcsolatban felmerülő visszaéléseket.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.