A „2002 Deloitte and Touche Central Europe FAST 50 Technology Industry Survey” összeállítása során előzetesen 12 000 céget vettek figyelembe, melyek közül 200-at vizsgáltak meg részletesebben is. A megmérettetésben azok az önállóan működő – vagyis nem leányvállalat, illetve nem multi tulajdona - vállalaltok vehettek részt, melyek székhelye Lengyelország, Magyarország, a Cseh vagy a Szlovák Köztársaság illetve a balti államok, Észtország, Lettország vagy Litvánia valamelyikében található. Feltétel volt még a legalább 3 éves működés, valamint, hogy a cég árbevétele az első vizsgált évben elérte a 20 000 dollárt. Üzleti tevékenysége pedig egyedi rendszerek illetve technológiák fejlesztésére vagy gyártására fókuszáljon.
Az Icon a KFKI Számítástechnikai Csoport első, 1988-ban alapított cége, 140 munkatárssat foglalkoztat. Forgalma 2000-ben 74%-os növekedést követően 2,4 milliárd forint (9,6 millió dollár), 2001-ben 63%-os növekedéssel 3,92 milliárd forint (15,7 millió dollár) volt. Az immár harmadszor is elnyert elismerés azt mutatja, hogy a milliárdos forgalom ellenére is képes a vállalat a fiatal cégekkel lépést tartani a növekedésben.
Az Icon a FAST 50 listán
Az ICON Számítástechnikai Rt. 2000. és 2001. után idén harmadszor vehette át a Deloitte & Touche által az 50 leggyorsabban fejlődő közép-európai technológia vállalatnak átadott emlékplakettet.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.