Állás mobilon

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSz) elindította WAP-szolgáltatását, amelyen állásokat és képzési lehetőségeket kínál. Az oldalak megtekintése egy hónapig ingyenes a T-Mobile ügyfelei számára - mondta Kenyeres Judit, a Foglalkoztatási Hivatal Informatikai Igazgatóságának főigazgató-helyettese.

Az ÁFSz ajánlatait tartalmazó WAP-portál mindhárom mobilszolgáltató ügyfelei számára elérhető a WAP szolgáltatás érvényes tarifái alapján. Az ÁFSz együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a T-Mobile-lal, amelynek nyomán a szolgáltatást a T-Mobile ügyfelei július 1-jétől 31-ig ingyenesen kipróbálhatják.

Kenyeres Judit elmondta,hogy a WAP-oldalakat az ÁFSz portál kiegészítéséként, azok részére hozták létre, akik nem rendelkeznek internet kapcsolattal, de az ÁFSZ állásajánlatait, képzési információit folyamatosan figyelemmel szeretnék kísérni. Kiemelte: Magyarországon mintegy 9 millió mobiltelefont tartanak nyilván, míg az internet ellátottság lényegesen alacsonyabb szintű, ezért az ÁFSz által nyilvántartott ajánlatok a WAP-szolgáltatással nagyobb kör számára válnak elérhetővé. Az ÁFSz 173 kirendeltségét évente 1,2 millió ügyfél keresi fel, a honlapon eddig mintegy 7,8 millió látogatót regisztráltak. A mobiltelefonos szolgáltatás költsége alacsony, körülbelül 2 buszjegy árának megfelelő összegért igénybe vehető, így jóval olcsóbb is azok számára, akik nem a kirendeltségekkel azonos településen laknak, mint személyesen felkeresni a legközelebbi kirendeltséget. A WAP-os megoldás az önállóan állást kereső ügyfelek számára is segítséget nyújt, ezentúl nem kell bemenni a kirendeltségekre az új állásajánlatok megismeréséhez.

A WAP-böngészés alkalmával a rendszer az álláskeresés helyére, az iskolai végzettségre és a fizetésigényre kérdez rá. Az állások listájában a munkakörrel kapcsolatban a várható keresetet, az állás betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, a munkavégzés helyét és a munkaadó nevét, telefonszámát tudhatja meg az érdeklődő. Az adatokat a munkaügyi szervezet kirendeltségeinek adatbázisából folyamatosan frissítik. Kenyeres Judit hangsúlyozta, hogy az új lehetőség mellett az ÁFSz honlapján továbbra is naprakész információk találhatók az álláshelyekről, a képzési lehetőségekről, a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, támogatásokról, az elhelyezkedést elősegítő programokról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo