A fejlesztésben a konzorcium több mint 35 cége vett részt, a tesztüzemmel az érdeklődők először a mai napon ismerkedhetnek meg, a tesztekre pedig május 31. és szeptember 30-a között kerül sor. A fejlesztés újszerűségét jelzi, hogy ez a világon az első olyan mobilkommunikációs alkalmazás, ahol több felhasználót kapcsolnak össze annak érdekében, hogy egy időben videokonferencián vegyenek részt. A kommunikációs platform kompatibilis a FOMA videotelefonoknál használt 3G-324M protokollal, valamint az IMT-2000 audió-videó mobilkommunikációs szabvánnyal.
A tesztidőszak alatt a kommunikációs platformot számos szituációban tesztelik majd, például üzleti találkozók, interaktív reality show-k alkalmával. Egyik lehetséges alkalmazás, ha négy személy vesz részt a videokonferencián, ilyenkor a négy részre osztott képernyő egyszerre mutatja mind a négy résztvevőt. Arra is lehetőség van azonban, hogy a minket érdeklő személyt a képernyő teljes méretében láthassuk.
A világ első 3G mobil-videokonferenciája
(prim online) Az NTT DoCoMo bejelentette, hogy a DoCoMo vezette konzorcium olyan új szolgáltatás tesztverzióját indítja el, aminek a segítségével több felhasználó a világon először mobilkommunikációs platformon szervezett videokonferencián vehet részt.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.