A Pannon a korszerű közigazgatásért

Mától a wapon keresztül is intézhetjük önkormányzati ügyeinket Budaörsön. A tavaly novemberben bevezetett SMS-ügyintézés után az átlátható, könnyen kezelhető wapos felülettel kiegészülve teljes körű megoldást kínál a Budaörsi Önkormányzat az e-government, azaz az elektronikus kormányzat területén. A mobil ügyintézés fejlesztéseinek támogatója a Pannon, a cég elkötelezett a korszerű közigazgatás innovatív megoldásainak elősegítésében.

A Pannon támogatásával a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara mellett működő E-Government Alapítvány végezte el a wap-technológia ügyintézésben való alkalmazhatóságának a kutatását. A budaörsi önkormányzat ügyfelei mobilkészülékük segítségével mindenféle előzetes regisztráció nélkül az SMS mellett immár a wapon is intézhetik hivatali ügyeik egy részét: információkat kérhetnek, időpontot foglalhatnak akár az okmányirodába is és az ügyintézést magát is előkészíthetik, például az anyakönyvi kivonatokkal, lakcímbejelentéssel, vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket. A szolgáltatás részletes leírása megtalálható Budaörs város honlapján, a www.budaors.hu címen.

A Pannon kezdeményezője és hosszú ideje támogatója a különböző mobil kormányzati fejlesztéseknek. Az új technológiai eljárásoknak a tesztelése az igazgatási gyakorlatban hozzájárul ahhoz, hogy a közigazgatási reform ügyfélbarát jellege egyre inkább megfeleljen a kor követelményeinek.

A gyakorlati megoldások mellett a Pannon az elméleti háttér megszületését is támogatja szakértelmével és anyagi segítségével, így nyolc szak- és egyetemi tankönyv jelenik meg az elektronikus közigazgatás témájában. Ezek a városi, önkormányzati térinformatikáról és a műhold felvételekről készített területrendezési térképekről, a helyzettudatos mobiltechnológia igazgatási alkalmazásáról, az önkormányzati információs stratégiákról, az új felfogású igazgatási közönségszolgálat bemutatásáról és az önkormányzat legjobb elektronikus igazgatási gyakorlatairól, az államigazgatás központi információs rendszereiről, valamint a digitális, részvételi televíziózásban rejlő igazgatási lehetőségekről szólnak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo