A SuSE Linux 210 millió dolláros felvásárlását követően a Novell Linux rendszereket és azok összes komponensét képes lesz majd szállítani a szerverektől az asztali gépekig. A vállalat az első pénzügyi negyedév végére, 2004. januárig tervezi a felvásárlás befejezését, amelyhez még szükséges a hatóságok és a részvényesek engedélye. A Novell a nyílt forráskód fejlesztői közösségének támogatása melletti elkötelezettségéről tanúskodik, hogy a SuSE Linux felvásárlását a Linux szerverek és munkaállomások területén vezető Ximian augusztusi akvizíciója előzte meg. A Novell azt is bejelentette, hogy az IBM 50 millió dollárt kíván Novell elsőbbségi részvényekbe fektetni. Emellett a Novell és IBM tárgyalásokat folytat az IBM és SuSE Linux közötti szerződés meghosszabbításáról a SuSE Linux IBM eServer és középkategóriás termékein történő további támogatáshoz, valamint a SuSE Linux termék- és marketingtámogatásáról. E szerződések a SuSE Linux felvásárlásának befejeztével lépnek érvénybe.
A Novell felvásárolja a SuSE Linuxot
A Novell tovább növeli elkötelezettségét a nyílt forráskód iránt: a vállalat bejelentette, hogy szerződést kötött a világ egyik vezető Linux cégének, a SuSE Linux felvásárlásáról. Így a Novell lesz az első, aki átfogó, asztali és szerver Linux rendszereket kínál a vállalati felhasználóknak.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.