Az internet és az internet-alapú alkalmazások elterjedése miatt a vállalati folyamatok egyre jelentősebb része zajlik internetes platformon és mint ilyen fokozottabban van kitéve az interneten keresztüli támadási lehetőségnek. Az adatvédelem hagyományosan nagy hangsúlyt kap a kormányzati, a nemzetbiztonsági és katonai szervek, a pénzügyi szervezeteknél, de itt a védekezés elsősorban azon alapszik, hogy rendszereik nem kapcsolódnak nyilvánosan elérhető hálózatokhoz. S mivel jelenleg a vírusok jelentős része a PC-s környezetre íródik, ez a ma még igen elterjedt PC-s környezetre jelent veszélyt, a Javas környezetre sokkal kevésbé.
A GKI Gazdaságkutató Rt., a Webigen Rt. és a Sun Microsystems nemrégiben közétette a hazai vállalatok internet-használati szokásairól készített felmérését. A felmérés szerint a vírusellenőrzés a megkérdezett cégek 70 százalékánál rendszeres, 16 százalékuk működtet csupán tűzfal programot, ami a honlappal rendelkezőknek még mindig alig több, mint egyharmada. A titkosítás pedig csak a cégek 10 százalékánál rendszeresen alkalmazott biztonsági megoldás. A felmérés rámutat, hogy az internethez kapcsolódóan a hazai vállalkozásoknak egyelőre csak 8 százaléka rendelkezik írott biztonsági szabályokkal, s a cégek negyede tervezi biztonsági szabályok lefektetését a közeljövőben. A nem megfelelő védelemtől tartva, a hazai cégek egyelőre jellemzően nem helyezik internetes alapra azokat az adatbázisokat és alkalmazásokat, amelyekhez hozzáférve valóban jelentős károk érhetik őket.
A Java, a Sun Microsystems internetes programozási környezete és nyelve jelenleg az egyik legelterjedtebb, valóban platformfüggetlen és biztonságos internetes programozási nyelv. Ideális olyan alkalmazások esetében is, amelyek emeltszintű biztonságot követelnek meg (mint például az elektronikus kereskedelem, vagy az internetes banki szolgáltatások), mert biztonsága az egész hálózatra kiterjed. A Java programozási nyelv "Írd meg egyszer, és futtasd bárhol” tulajdonságának köszönhetően az alkalmazások egy környezetben fejleszthetőek, majd tetszőleges platformon futtathatók, időt és pénzt takarítva meg minden cég, intézmény számára.
A vezeték nélküli megoldások fejlesztői például a legnagyobb százalékban Java technológiai platformra fejlesztenek, gazdag lehetőségei és platformok közötti, többféle eszközre kiterjedő támogatása miatt. Mára több mint hárommillió fejlesztő használja és bővíti világszerte a Javát; az alkalmazásszerverek több mint 90 százaléka Javára épül és a technológia évente 75 milliónál is nagyobb számú kézi készülékbe (mobiltelefon, PDA, egyéb vezeték nélküli eszköz) kerül beépítésre.
A Sun Microsystems mind a kis- és közepes, mind pedig a nagyvállalatok számára ajánl biztonsági megoldást. A kis- és közepes vállalatoknak ajánlott csomag a Sun Fire V100 rendszeren alapszik (380 ezer forint), amellyel több ezer dollár értékű szoftverhez is hozzájuthat a vásárló. A biztonságos Solaris 8 operációs környezet mellett a megoldás részét képezi az iPlanet Web Server Enterprise Edition, az Apache HTTP Server és a Sun Chili!Soft ASP szoftvere. Ez utóbbi arra szolgál, hogy hagyományosan Microsoft Internet Information webszervereken (IIS) futó ASP-alkalmazások is működtethetőek legyenek. A nagyvállalatok számára biztonsági audittal és minden szükséges termék rendszerbe építésével vállal a Sun átfogó biztonsági megoldást.
A Java az internetes biztonság terén is új fejezetet nyithat
A hálózaton terjedő számítógépes (PC-s) kórokozók a 2000-ben mintegy háromszor annyi fertőzést okoztak, mint 1995-ben és 96-ban együttesen. Ennek megfelelően a vállalatoknak fokozott figyelmet szükséges fordítaniuk az internetes biztonságpolitikára, amely nem csak az eddig alkalmazott web-szerver platformjukkal kapcsolatos álláspontjuk átértékelését jelenti, hanem egy átfogó, a megelőzésre, az észlelésre és a beavatkozásra is kiterjedő szemlélet kialakítását.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.