A hackerek a kriptodevizákra utaznak – hogy sétálnak el több milliós zsákmánnyal?

A bányászvírusok új, módosított változatainak száma 2021 márciusában több mint a négyszeresére nőtt.

A bányászvírusok kártékony programok, amelyek arra szolgálnak, hogy kriptovalutákat lopjanak a megfertőzött eszközökről. Ezeket a programokat sokszor a felhasználó tudta nélkül telepítik az eszközre, ahol aztán szép lassan elkezdik elszipkázni a különféle kriptoérméket, olyannyira, hogy a vírus telepítői időnként milliókkal sétálnak el. A bányászvírusok 2018-tól kezdtek népszerűvé válni a kiberbűnözők arzenáljában, de aztán a 2020-as év során folyamatosan csökkent a népszerűségük.

A Kasperksy „Malware Q1 2021” jelentése szerint azonban ez a trend 2021 első negyedévében megváltozott. 2021. február és március között a bányászvírusok egyedi módosításainak száma több mint a négyszeresére, 3815-ről 16 934-re nőtt. A Kaspersky szakemberei összesen 23 894 új, módosított bányászvírus-változatot fedeztek fel 2021 első negyedévében.

Az új, módosított bányászvírus-változatok száma 2021 első negyedévében

Folyamatosan nőtt továbbá azoknak a Kaspersky-szoftvereket használóknak a száma is, akiknek bányászvírusok támadták meg az eszközeiket: míg 2021 januárjában 187 746 ilyen felhasználót regisztráltak, addig 2021 márciusában már 200 045-en voltak érintettek. 2021 első negyedévében összesen 432 171 egyedi felhasználó eszközét támadta meg valamilyen bányászvírus.

Az egyedi felhasználók száma, akiknek az eszközét bányászvírus támadta meg 2021 első negyedévében

Még túl korai biztosat mondani arról, hogy a 2021 első negyedévében megfigyelt trend tartósnak bizonyul-e. Mindenesetre úgy látszik, hogy a Bitcoin és a többi kriptovaluta értének növekedése megújult érdeklődést keltett a bányászvírusok iránt. Ha a kriptopiac erős marad az idén, akkor valószínűleg még több felhasználót ér majd bányászvírus általi támadás
– mondta el Tóth Árpád, a Kaspersky magyarországi igazgatója.

A jelentés emellett több más figyelemreméltó trendre is rávilágít, többek között arra, hogy csökkent azoknak a felhasználóknak a száma, akiknek mobil eszközét vagy számítógépét banki trójai vírus általi támadás érte, továbbá arra, hogy nőtt a trójai zsarolóvírusok módosított változatainak száma: a 2020 negyedik negyedévi 3096-ot követően 2021 első negyedévében már 4354 ilyet találtak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo