646 millió percet telefonáltunk

Egyre többet telefonálunk és internetezünk, mára a lakosság mintegy 16 százaléka rendelkezik valamilyen, a szélessávú hozzáférést lehetővé tevő előfizetéssel.

A négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma szeptemberben 2,71 százalékkal, közel 377 ezerre növekedett, míg a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma szeptemberben 1,46 százalékkal 713 ezerre emelkedett - áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. (Nemrég jelentek meg az NHH új ADSL árai, amelyek immár két és fél éve szolgálják a verseny serkentését.)

Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a szélessávú hozzáférések száma szeptember végén 1 millió 90 ezer volt, az egy hónappal korábbi 1 millió 70 ezer után. (Június végén a szélessávú internet-hozzáférések száma az 1,046 millió volt.)

Mivel a jelentésben szereplő négy cég a piac 75-80 százalékát fedi le, ezért - a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva - a NHH szerint 1,2 millióra tehető a hazai szélessávú előfizetői tábor. Az adatok szerint mintegy kétszázezren használnak ezen kívül 3G-s mobil-szélessávot, ugyanannyian, ahányan a vezeték nélküli internethozzáférést. Ennek megfelelően mára már elértük, hogy a lakosság mintegy 16 százaléka rendelkezik valamilyen, a szélessávú hozzáférést lehetővé tevő előfizetéssel. (Nem árt azonban figyelni, ki milyen leveleket nyit meg, hiszen a teljes e-mail fogalom 65 százalékát még mindig a kéretlen levelek teszik ki.)

A telefont is többet használjuk

A kezdeményezett hívások időtartama szeptemberben 646 millió perc volt, 0,92 százalékkal több, mint augusztusban. Mintegy két perccel nőtt az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez augusztusban 195,1 perc, szeptemberben 197,4 perc volt. A kezdeményezett hívások átlagos időtartama pedig 3,02 percről 3,08 percre emelkedett. Kevesebb lett viszont a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma, mivel szeptemberben az augusztus végi adathoz képest nyolcezerrel, 3 millió 275 ezerre csökkent.

Szeptemberben az előfizetők 9002 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a számhordozhatóság bevezetése óta hordozott vezetékes számok száma 226 516-ra emelkedett.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo