54 ezer forint jut egy magyarra

Az IDC kutatása szerint a magyarországi IT-költések összege az idén eléri a 545,5 milliárd forintot (2,6 milliárd dollár), amiből szoftverekre 123 milliárd forintot fordítanak: a következő négy évben az IT-piac évente több mint 6 százalékkal nő, ezen belül a szoftverekre évi 8,6 százalékkal fordítanak majd több pénzt a vásárlók, mint az azt megelőző évben.

A Microsoft megbízásából készült felmérés szerint az amerikai szoftvercég és partnerei 53 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, s a cég itteni árbevételének minden forintja újabb 6,4 forintnyi forgalmat generál a társaság partnereinél.

Az International Data Corporation (IDC) szerint a magyarországi IT-piac az átalakulóban lévő gazdaság jellemzőit mutatja: 2007-ben az IT-költések 43 százalékát hardverek, míg 23 százalékát szoftverek vásárlására fordítják. Az IT-költések a GDP-nek csupán a 2,3 százalékát érik el, a világviszonylatban jellemző átlagos 2,5 százalékkal szemben. (Bár sokat költünk informatikai eszközökre, vásárolni mégsem szeretünk az interneten)

A felmérés szerint bár a szoftverekre költött összeg az IT-költéseknek csak kis százalékát teszi ki, az idén az IT-iparágban foglalkoztatottak 48 százaléka, 118.000 alkalmazott ebben a szegmensben dolgozik. Ezen belül a Microsofthoz valamilyen módon kapcsolódó foglalkoztatottság aránya 45 százalék körüli Magyarországon

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo