50 fölött is kék az ég...

Az e-befogadás éve (2008) kezdeményezés súlyának emeléséért az Európai Bizottság olyan pályázatot hirdetett, ahol a legjobb módszereket, gyakorlatokat, szervezeteket keresték az informatika és társadalomfejlesztés közös határterületein. 469 szervezet pályázott, s ezek közül az EU 35 kiemelkedőt választott ki díjra méltónak. Csoportjában (idősödés jólétben = ageing well) első lett az Informatikai Érdekegyeztető Fórum.

Az elért eredményt azért is rendkívüli, hiszen a szűkös forrásokkal rendelkező civil szervezet a gazdag minisztériumokkal, állami programokkal szemben is bizonyított. Az Inforum az elismerést a 2003 óta tartó Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyek ötletéért és megvalósításáért kapta. A versenyben 55 év feletti "idősek" indulnak 15 év alatti unokájukkal (gyerekükkel / dédunokájukkal) közösen; feladatuk, hogy az internet segítségével tesztkérdéseket oldjanak meg.

Az Inforum mellett Magyarországról még egy program kap december 1-én Bécsben, az európai uniós miniszterek konferenciáján díjat: az eMagyarország program.

Az e-Befogadás éve

Az Inforum 2007 novemberében kezdeményezte, hogy a digitális társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásával foglalkozzon a Magyar Országgyűlés is, illetve, hogy 2008 legyen itthon is az e-Befogadás éve. A kezdeményezés nyomán 2008. január 8-án az öt parlamenti párt együttműködési szerződést írt alá az Inforummal , amelyben kinyilvánították, hogy a digitális szakadék betemetése nemzeti ügy.

Fél év alatt két országgyűlési határozat született, amelyek azt mutatják, az Inforum elérte céljainak egy részét: az országgyűlés figyelmet fordít a hátrányos emberek, korosztályok, régiók életminőségének kérdéseivel. A szervezet stratégiai célja, hogy 2010 végéig 1 millió új felhasználót segítsen az internetre, elsősorban az 50 fölötti korosztályok tagjai közül. Ma 50 év felett mintegy 350 ezer ember használja az internetet. A Parlamentben megalakult az e-Befogadásügyi eseti bizottság is, amely jelentést készít a kérdésről az Országgyűlésnek; figyelemmel kíséri az e-befogadási kezdeményezéseket, legyenek az állami, civil vagy vállalkozási akciók.

Előre 50+ korosztályok!

Az Inforum ebben az évben két olyan programot is szervezett, amelynek segítségével az 50 éve felettiek kedvet kaphatnak az informatika, illetve az internet használatához. Az egyik - a már említett - Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny, míg a másik az "50 fölötti Internetezők első házibulija" volt. A most induló, harmadik program, a www.50plusz.NET webportál. Ennek célja, hogy segítse és fejlessze az 50 fölötti generációk digitális és informatikai eszközhasználatát, tudását és készségét, és aktív alkotásra és kapcsolatteremtésre serkentse őket.

Dokumentálás

Az EU ICT for Inclusion igazgatósága arra kérte az Inforumot, hogy készítsen dokumentumfilmet az e-befogadás hazai helyzetéről. Két film közül az első már elkészült: Emberek és egerek - A mi kis (világ)falunk címmel az IT-Mentorok tevékenységéről szól . A másik dokumentumfilm november közepére készül el az e-befogadás év hazai eseményeiről. Mindkét film bemutatásra kerül Bécsben, az Európai Unió Minisztereinek Találkozóján, ahol az Inforum a rendezvény egyik díszvendége.

V. Inforum kezdeményezés az egységes kormányzati informatikáért

Az Inforum 2008. október 31-én az alábbi levelet intézte a Magyar Országgyűlés E-Befogadásügyi Eseti Bizottságának országgyűlési képviselőihez . E levél megszületését Pettkó András (MDF) felszólalása inspirálta.

Az Inforum stratégiai elképzelése
szerint a jövőben szükséges lenne egy olyan tárca létrehozása, amely az ország technológiai és társadalmi modernizációjának motorja lenne. Ebben kulcstényező az infokommunikáció, de megfontolandó az is, hogy az információs társadalom, telekommunikáció kérdései mellett a felsőoktatás és kutatás-fejlesztés is helyet kapjanak egy "jövőügyi" minisztérium keretei között

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo