3000 fát vág ki az állam feleslegesen

A Deloitte az elmúlt három évben több mint 250 környezetvédelmi és közlekedési területen meghirdetett uniós közbeszerzés dokumentációját vizsgálta meg. Az elemzése megállapította, hogy miközben az elmúlt években a környezetvédelem a vállalkozói szférában egyértelműen az üzleti döntések szerves részévé vált, a közszférában ez az átalakulás egyelőre lassan halad. A hazai közbeszerzéseknél ráadásul több akadály is nehezíti a zöld tényezők érvényesülését - a szakértők a közbeszerzési törvény módosításától várják a megoldást.

A Deloitte szakértői úgy vélik, hogy Magyarországon a zöld közbeszerzések legnagyobb akadálya egyrészt a jelenleg hatályos, túlzottan bonyolult közbeszerzési törvény, amely a pályázatok kiírásnál nem ad elegendő lehetőséget a környezetbarát beszerzési eljárásoknak, másrészt pedig az az ajánlatkérői gyakorlat, amely a bírálati szempontrendszerben nem fordít elegendő figyelmet a közbeszerzések környezetvédelmi vetületére.

Elektronikus ajánlat

A Deloitte környezetvédelmi tanácsadás üzletágának szakértői szerint meg lehet, és meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a közbeszerzés immár túlnyomórészt elektronikus útra terelődjön, amivel már a pályázati szakaszban jelentősen csökkenteni lehet az ajánlatok beadása során keletkező papírmennyiséget. Az évi 10-12 ezer közbeszerzés lebonyolításához a Deloitte becslései szerint ma több mint 60 millió darab A4-es papírlap szükséges évente, ekkora mennyiségű papír megtermeléséhez pedig hozzávetőlegesen évi 3000 darab fa kivágására van szükség.  A Deloitte szakértői szerint az állami belső információs rendszer fejlesztésével ezt az óriási papírmennyiséget a töredékére lehetne csökkenteni, hiszen számos dokumentumnak (különböző igazolások, mérlegek, cég-kivonatok, stb.) a pályázat kiírója számára az államigazgatási rendszeren belül hozzáférhetőnek kell lennie. Az igazgatási szervek adatbázisainak összekapcsolásával tehát több dokumentumtípus papír-alapú bekérése feleslegessé válhatna a jövőben.

Követendő példával szolgálnak az uniós nemzetközi pályázatok, amelyeken régóta bevett, mára pedig szinte kizárólagossá vált gyakorlat az elektronikus benyújtás. Mindamellett számos magyar példa is létezik: több hazai nagyvállalat már csak elektronikus úton fogad el pályázatokat leendő partnereitől, az APEH-nél pedig az elmúlt néhány évben komoly átalakuláson ment át az adóbevallások kezelése, a mai elektronikus bevallással minimálisra csökkentve a papírforgalmat.

Bírálati szempontok

A Deloitte szakértői szerint a közbeszerzések valódi zöld karaktere azonban mindaddig nem érvényesülhet, amíg a pályázatok elbírálása nagy százalékban a legalacsonyabb ár alapján történik meg. Az összességében legkedvezőbb ajánlat kiválasztása esetében markánsabban megjelenhetnek a környezetvédelmi szempontok is.

Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a zöld elvek mentén felépített pályázatok a puszta árversenyben nagy valószínűséggel nem tudnak győzni, hiszen a környezettudatos technológiák és módszerek beépítése köztudottan nem olcsó eleme a beruházásoknak. A Deloitte szakértői szerint a zöld közbeszerzések hazai térnyeréséhez elengedhetetlen, hogy az ár és a minőség mellett a pályázatok elbírálói a jövőben a környezeti szempontokat, a környezetbarát tartalmat (alacsonyabb energiaigényű és alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, kis vízfogyasztású berendezések, modern hőszigetelési eljárások alkalmazása, stb.) is figyelembe vegyék. A Deloitte elemzése szerint a közbeszerzés során nagyobb induló befektetéssel járhatnak ugyan a környezettudatos megoldások, de ezek a pályázatok, például az alacsonyabban alakuló üzemeltetetési költségek miatt összességében mégis kedvezőbbek lehetnek a vetélytársakénál.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo