Visszavezetnék az építményi jogot

A napokban bocsátottak társadalmi egyeztetésre egy új, még tárgyalás alatt álló jogszabálytervezetet, amely egyes törvényeknek „a gazdaság versenyképességének növelése érdekében” történő módosításáról szól, és amelynek gerincét a hatályos Polgári Törvénykönyv módosítására irányuló javaslatok képezik – hívja fel a figyelmet a Kapolyi Ügyvédi Iroda. A tervezet Ptk-t érintő főbb pontjai közé tartozik többek között az építményi jog magyar jogrendszerbe történő be-, illetve visszavezetésére irányuló szándék. Az ügyvédi iroda szakértője a korábban már a hazai jogrendszer részét képező jogintézmény tervezett szabályozását és lehetséges gyakorlati, gazdasági életre gyakorolt hatásait foglalja össze.

Dr. Gortva Martin kiemeli, hogy a jogintézmény legfőképpen a haszonélvezeti joggal állítható párhuzamba, azonban annál erősebb alapot és jogot biztosít a jogosult számára azzal, hogy a haszonélvezeti joghoz képest a szabad használati és hasznosítási jogon túlmenően a szabad rendelkezés jogát is biztosítja mindazokra az építményekre és azok alkotórészeire, amely a jog alapján létrehozásra kerül. A haszonélvezeti joghoz képest szintén többlet lehetőséget és előnyt jelent, hogy az építményi jog átruházható és megterhelhető jog.

Az építményi jog gyakorlati, gazdasági életre gyakorolt jelentősége

A jogszabálytervezetben foglalt szabályok áttekintése után érdemes megvizsgálni, hogy ez a régi-új jogintézmény milyen lehetséges hatásokat gyakorolhat a gazdasági életre. Az előterjesztésben foglalt indoklás szerint a gazdasági növekedés és versenyképesség elé akadályokat gördít, hogy a különböző épületek, műszaki berendezések létesítésére irányuló beruházások finanszírozása problémákba ütközik. A nehézséget az okozza, hogy a jövőben létesítendő épület, építmény, műtárgy, felépítmény nem terhelhető jelzálogjoggal, illetve azt ilyen joggal terhelhető hitelfedezetként nem is fogadják el, így az nem szolgálhat megfelelő hitelbiztosítékként a projekt megvalósítása során szükséges finanszírozáshoz – világít rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda ügyvédje.

Az előterjesztő minisztérium tipikus példaként említi e körben a naperőművi beruházásokat, hiszen ezek esetében a befektetés értékét nem kizárólag a létesítésre és beépítésre kerülő eszköz, hanem az adott földterülethez kapcsolódó erőművi engedély és a hosszútávú átvételi garancia jelenti. A szakértő szerint az építményi jog magyar jogba történő ismételt bevezetésével jóval egyszerűbbé válhat az ilyen beruházások finanszírozása a jelenleg használt rendszerekhez képest. A megújuló energiával kapcsolatos beruházásokhoz hasonlóan az építményi jog jelentősen megkönnyítheti a közterületeken, illetve azok alatt, vagy akár felett megvalósuló építési beruházások (például aluljárók, hidak, mélygarázsok, alagutak) finanszírozását, mely egyben élénkítheti a gazdasági életet is. A jogintézmény bevezetésének aktualitását indokolja továbbá, hogy ezzel párhuzamosan folyamatban van az ingatlan-nyilvántartási jog teljeskörű megújítása is, mely megfelelő alapot és lehetőséget szolgáltat az építményi jog újbóli beépítésére jogrendszerünkbe.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo