Visszafizeti az utazás árának egy részét a Volán és a MÁV, ha késnek

A MÁV-Volán csoportnál június elsején életbe lép a késési biztosítás: a 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a jegyár felét, bérleteseknél pedig havi öt ilyen késés után a következő hónap bérlet árából 10 százalék kedvezményt kapnak – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden a Közlekedési infón, Budapesten.

Hozzátette, hogy ez igaz azokra is, akik automatában vették meg a jegyet és azokra is, akik pénztárban veszik meg a jegyet vagy a MÁV+ applikáció segítségével jutnak jegyhez. Utóbbi esetben a késési biztosítás funkció bekapcsolásával automatikusan a 20 perc késés után az 50 százalékot jóváírják a bankkártyájukon, számlájukon. „Erre közszolgáltatások területén nem nagyon van példa Magyarországon, sőt Európában sem, hogy a késésekért objektív felelősséget vállaljunk” – mondta Lázár János.

Akkor most kevesebb lesz a késés, vagy több lesz a veszteség?
Akkor most kevesebb lesz a késés, vagy több lesz a veszteség?
Fotó: Depositphotos
Hangsúlyozta, hogy 2024 legnagyobb rezsicsökkentése a közlekedési tarifareform, az olcsó ország- és vármegyebérlet volt, aminek hatásaként radikálisan nőtt a közösségi közlekedést igénybe vevők száma. Tavaly a közösségi közlekedésben az utazások száma meghaladta az 1 milliárdot. Tavaly havi 800 ezer darab bérletet adtak el, és ezzel együtt a jegyértékesítésből befolyt összeg mintegy 111 milliárd forint árbevételt tett ki, ami meghaladta a 2023-as jegyértékesítési adatokat. Az idén március és áprilisban pedig már havi 900 ezer bérletet adtak el – jegyezte meg.

A közlekedési miniszter kiemelte, a MÁV-Volán csoportnál 50 ezren dolgoznak, nekik köszönhetően működik a közlekedési rendszer, munkájuk elismeréseként egyebek közt június elején a reprezentatív szakszervezetekkel tárgyal majd, és egyszeri bérkiegészítésre tesz ajánlatot. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo