Vissza kéne vonni a Brexitet Tony Blair szerint

Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

 Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök pénteki beszédében, amelyet az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport rendezvényén mond el, a szervezet által előzetesen ismertetett részletek szerint bejelenti: saját feladatául tűzte ki, hogy rávegye a briteket döntésük megváltoztatására.

A 63 éves Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa indított kezdeményezés feladatának nevezi a közvélemény „állhatatos tájékoztatását” a brit EU-tagság feladásának tényleges költségeiről, bemutatva, hogy a népszavazási döntés „hiányos tudásanyagra alapozva” született.

A volt kormányfő ígéretet tesz arra, hogy „könnyen érthető módon” feltárja, milyen tényleges károkat okoz az országnak és állampolgárainak a kilépés az EU-ból, és támogatást kíván szerezni ahhoz is, hogy meg lehessen állítani „a rohanást a szakadék széle felé”. „Nem tudom, hogy sikerrel járunk-e, de azt tudom, hogy milyen gyűlölettel ítélnének meg bennünket a jövő nemzedékei, ha meg sem próbáljuk. Most nem a visszavonulásnak, a közönynek, a kétségbeesésnek van itt az ideje, hanem annak, hogy a védelmére keljünk mindannak, amiben hiszünk” – fogalmaz pénteki beszédében Blair.

Kép: Fotolia

A volt brit miniszterelnök szerint az utóbbi hónapokban a Brexitről szóló közbeszéd egyetlen témára, a bevándorlásra szűkült, ám az embereket elsősorban az Európán kívülről Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás aggasztja, és a vita éppen arra nem terjed ki, hogy a brit EU-tagság feladása erre nem lesz hatással.

A Downing Street szóvivője Blair beszédének ismertté vált részleteire reagálva közölte: a választók a tavaly júniusi népszavazáson kifejezésre juttatták akaratukat, és a brit EU-tagságról nem lesz újabb referendum.

A népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. (A fiatalok elsöprő többsége a maradás mellett szavazott.)

Tony Blair nem először veti fel, hogy lehetőséget kell adni a választóknak döntésük megváltoztatására. Novemberben a New Statesman című tekintélyes baloldali brit folyóiratnak nyilatkozva kijelentette: szerinte megállítható a Brexit-folyamat, ha a brit választók rájönnek, hogy mivel is jár a brit EU-tagság megszűnése, különösen akkor, ha Nagy-Britannia elveszti hozzáférését az uniós belső piachoz is. Blair szerint ez nagyon fájdalmas gazdasági következményekkel járna, akár tíz évig elhúzódó átalakítást is szükségessé tenne a brit gazdaságban, és ebben a helyzetben nyitva kell hagyni azt a lehetőséget, hogy a választók újragondolhassák tavalyi döntésüket. ( A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít.)

Theresa May jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök azóta bejelentette, hogy a kormány az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani a brit tagságot az Európai Unió egységes belső piacán sem, mert ha érvényesítené az ehhez szükséges feltételeket, az olyan lenne, mintha Nagy-Britannia ki sem lépett volna az EU-ból.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo