Míg a végelszámolások esetében az első negyedévben 1,15 százalékkal több eljárásról számolhatunk be a második negyedévhez képest, addig a felszámolásoknál fordított a tendencia, hiszen a második negyedévben 0,9 százalékkal több felszámolást regisztráltunk, mint az első negyedévben.
Amennyiben az előző év ugyanezen időszakának hasonló adatait vizsgáljuk, lényegesen nagyobb eltéréseket fedezhetünk fel. Ugyanis míg 2002. első két negyedévében összesen 3293 felszámolási és 2729 végelszámolási eljárás került közzétételre, addig 2003-ban 3833 felszámolás, amely 540-el több az előző évihez képest, és 2191 végelszámolás, amely viszont 538-al kevesebb a 2002-es számnál. Érdekes tehát, hogy szinte pontosan ugyanannyival emelkedett a felszámolások száma a tavalyi év első félévéhez képest, mint amennyivel csökkent a végelszámolások mennyisége.
Ami a csődeljárásokat illeti, azok száma évek óta rendkívül alacsony, az idei évben eddig összesen 18 ilyen eljárást tettek közzé. Úgy tűnik a cégek nem igazán ismerik, vagy nem tudják megfelelően alkalmazni megrendült pénzügyi helyzetük stabilizálásra ezt a jogi lehetőséget.
Kapcsolódó adatok (letölthető, vagy megnyitható Excel táblázat)
Az 55 legmagasabb árbevételt elérő magyarországi vállalat 2002-ben
Végelszámolások, csődeljárások, felszámolások
Összehasonlítva a 2003. év első és második negyedéves adatait, megállapítható, hogy a felszámolások és a végelszámolások száma közel azonos - derül ki abból a jelentésből, amit a Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség elkészített a 2003. április 1. – 2003. június 30. között hivatalosan közzétett végelszámolások, csődeljárások, felszámolási eljárások statisztikája alapján.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.