Varga Mihály: a magyar gazdaság ellenállóbb az átlagnál

A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után – írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Varga Mihály a tavalyi negyedik negyedév gazdasági adataira reagált a bejegyzésében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, hogy 2020 utolsó 3 hónapjában 1,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, 0,3 százalékponttal gyorsabban, mint az első becslés alapján.

A miniszter megjegyezte, hogy a magyar gazdaság éves szinten 5,1 százalékkal esett vissza, miközben az EU átlaga mínusz 6,4 százalék.

A belföldi teljesítményhez leginkább az ipar járult hozzá, a kibocsátás a tavaszi lezárást követően nőtt, és az utolsó 4 hónap mindegyikében meghaladta az előző év szintjét. Segítette a gazdaság védelmét a beruházások növekedése is, a 27,5 százalékos ráta európai összehasonlításban is magasnak számít – tette hozzá.

Varga Mihály két okra vezeti vissza, hogy a gazdaság viszonylag gyorsan magára talált. Egyrészt – mint fogalmazott – az elmúlt 10 év munkájának köszönhetően jóval erősebb állapotban érte Magyarországot a válság, mint 2008-ban. Másrészt a kormány nem megszorításokkal, hanem adócsökkentéssel, munkahelyteremtéssel, beruházás-ösztönzéssel kezeli a helyzetet. A Gazdaság-újraindítási akcióterv végrehajtásával az idén 4,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság teljesítménye – zárta a bejegyzését a tárcavezető.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo