Van egy szabályozás, amely egyre több vállalatot érint, mégsem foglalkoznak vele

A hazai vállalatok többségénél nem prioritás az ESG, és a megkérdezettek felénél a területnek nincs önálló felelőse sem, pedig a szabályozás fokozatosan terjed ki egyre több cégre – derül ki egy kutatásból. Eközben sokan keresik a helyét és leendő gazdáját a témának, hiszen az uniós és hazai törvények, valamint a jelentéstételi kötelezettség miatt egyre több figyelem irányul a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontokra. 

A hazai kis- közép- és nagyvállalatok körében, 92 vezető döntéshozóval készített kutatás eredményei alapján a megkérdezett vállalatok 55 százalékánál az ESG témájának a kapcsolódó ügyeknek nincs kiemelt prioritása, 50 százalékuknál pedig a témának kijelölt felelőse sincs. Ahol van gazdája a területnek, ott leggyakrabban HR, környezetvédelmi vagy jogi szakértők töltenek be ilyen szerepet.

Ki az ESG témakör házon belüli felelőse? (Válaszok százalékos megoszlása alapján) Forrás: Pensum Group
Ki az ESG témakör házon belüli felelőse? (Válaszok százalékos megoszlása alapján) Forrás: Pensum Group

A Pensum Group kutatásában kiemelten kezelték az ESG-területhez kapcsolódóan a toborzási-kiválasztási folyamatban alkalmazott esélyegyenlőségi elvek témakörét. Az eredmények alapján a toborzás-kiválasztás területén a válaszadók 52,5 százaléka törekszik a társadalmi sokszínűségre, és lát lehetőséget a fejlődésre. Ennek ellenére a vállalatok 75 százalékánál nincs megfogalmazott vezérelv, ami biztosítja és támogatja a sokszínűséget és esélyegyenlőséget a vállalati toborzási folyamatokban. A HR-beszerzésekben is gyerekcipőben jár az ESG szempontok megjelenése: a megkérdezettek mindössze 7,5 százaléka válaszolt úgy, hogy az ESG-minősítés kiemelten fontos számukra a HR-beszállítók kiválasztásakor.

A belső kommunikációs gyakorlatok fejlesztésére is érdemes a jövőben jobban figyelni, hiszen az eredmények alapján a vállalatok többsége (52 százalék) ad hoc módon, 40 százalékuk pedig egyáltalán nem kommunikál belső platformokon a munkavállalók felé ebben a témában.

Bizakodásra adhat okot, hogy a válaszadók 47 százaléka elvárásként már megfogalmazta a HR terület felé az ESG napirendre tűzését, illetve, hogy a megkérdezettek 40 százaléka tervez ESG szakértőhöz fordulni. A Pensum Group képviselője szerint széles körű edukációra lenne szükség a hazai vállalatoknál ESG témában, és fontos lenne szaktanácsadó közreműködésével támogatni a fenntarthatósági és felelős vállalatirányítási szempontok beépülését a mindennapi ügymenetbe.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo