Valami elindult a használtautó-piacon

Tizennégy százalékkal nőtt a használtautó-import az első öt hónapban tavalyhoz képest.

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 10 527 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ezzel az országba áramló használt autók havi száma immár tartósan a tízezres szint fölött tartózkodik, amire utoljára 2022 első felében volt példa. Május végéig összesen 51 532 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 13,8 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 45 285-ös darabszámát.

„Az autóvásárlást tervezők láthatóan ismét rátaláltak a külföldi autópiacokra, ahol a hazainál nagyságrendekkel nagyobb kínálatban újra javuló esélyekkel lehet méltányos áron megfelelő járművet találni -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Egyelőre továbbra is érezhető az év elején felszabadított állampapír-megtakarítások jótékony hatása a forgalomra, a vásárlók pedig immár megszokták, adottságként kezelik az év eleje óta meglepően stabil, 404 forint körül alakuló euróárfolyamot is.”

A hazai autópark másik fő utánpótlási forrását jelentő újautó-piacon szintén növekedés zajlott az év első öt hónapjában, ám annak mértéke nem közelítette meg a használtimportét, mindössze 5,7 százalékos volt. Kétszámjegyű növekedés ebben a szegmensben akkor várható majd, amikor egy beinduló gazdasági konjunktúra nyomán többen szánják majd rá magukat új autó vásárlására.

A behozott használt autók közötti márkasorrend a vezető helyeken jelenleg is a korábbi évek mintáját követi: a január és május között a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,6 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 8,9 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 8,6 százalékkal. 6,3 százalékkal őrzi negyedik helyét az Audi, azonban lejjebb már átrendeződött a mezőny: a Toyota a hetedik helyről jött fel az ötödik helyre (5,8 százalék), és az év öt hónapjában még a Hyundai (5 százalék) is meg tudta előzni a sorban következő további két német prémiummárkát, Mercedest (5 százalék) és a BMW-t (4,5 százalék).

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo