Valamelyest csökkent az államháztartás hiánya

Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el.

Ezzel az múlt hónap végére a központi alrendszer hiánya 2636,5 milliárd forintra csökkent, ami az idei évre tervezett deficit 83,6 százaléka - erősítette meg részletes jelentésében kedden a Pénzügyminisztérium (PM).

Ezen belül a központi költségvetés 2729,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 125,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 218,8 milliárd forintos többletet értek el.

Júniusban a bevételek 17,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, a kiadások viszont 7,3 százalékkal visszaestek.

Az év első hét hónapjában a központi alrendszer bevételei 1340,6 milliárd forinttal, 22,6 százalékkal, kiadásai 3972,9 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

(MTI)

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo