Uniós pénz kéne a tejesek mentésére

Rendkívüli uniós intézkedéseket, forrásbevonást sürgetett a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tejpiaci válság kezelésére hétfőn Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.

Nagy István az FM tájékoztatása szerint arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a tanács július 18-i ülésén tegyen javaslatot rendkívüli intézkedések bevezetésére, mivel az ellátási lánc minden szereplőjének egyformán viselnie kell az alacsony jövedelmezőség és a veszteséges termelés okozta piaci terhet. Ennek enyhítése csak átfogó intézkedésekkel realizálható, amelyhez kiegészítő források bevonása is szükséges - tette hozzá. (Pedig a Brexit miatt mostanában éppen az uniós források csökkenésére kell felkészülni - legalábbis hosszabb távon. De mi lesz a betervezett pályázatokkal? Itt olvashat róla.)

A magyar tejtermelők korábbi demonstrációja
kép: MTI

A közlemény rámutat: a gazdák likviditási problémáira megoldást nyújthat a közvetlen kifizetések előlegeinek előrehozott kifizetése. Magyarország tavaly élt ezzel a lehetőséggel, ami nagy segítséget jelentett a gazdáknak. Nagy István arra kérte a bizottságot, hogy idén is tegye lehetővé az emelt összegű előrehozott előlegfizetést - ismerteti a szaktárca.

Az FM államtitkára kérte a nemzeti forrásból adható kölcsön vagy kamattámogatás bevezetésére vonatkozó december 31-i határidő meghosszabbítását is. Az uniós mezőgazdasági miniszterek meghallgatták azt a jelentést, ami az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről szóló rendelettervezet helyzetét taglalta. A jogszabályról szóló tárgyalások a 2016 második félévi szlovák elnökség alatt folytatódnak - olvasható az FM közleményében.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo