Újabb lendületet kap az útépítés

Márciusban tíz építési projekt közbeszerzési eljárása kezdődik meg a Közlekedés Operatív Program (KözOP) keretében. A projektek nyolc főút 14 szakaszát érintik, ahol még a nyáron megindulhatnak a burkolaterősítési és fejlesztési munkálatok, a négy sávra bővítés, valamint elkészülhet több városi elkerülő szakasz is.

A KözOP összesen több mint 1700 milliárd forintja jelentős részben a gyorsforgalmi úthálózat és a főúthálózat fejlesztésére fordítható, így ez a forrás teszi lehetővé a nyáron induló, összesen 64 kilométert érintő munkálatokat is.

A projekteket előkészítő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még márciusban kiírja a pályázatokat, majd lebonyolítja a közbeszerzési eljárásokat. Ezt követi az építési folyamat szakmai nyomonkövetése, és a beruházói feladatok teljesítése egészen az útszakaszok forgalomba helyezéséig.

A tíz induló projekt között szerepel a 31-es főút Jászberényt elkerülő szakaszának második üteme, a 4-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszainak burkolat-megerősítése, a 47-es főút Algyő-Hódmezővásárhely szakaszának négy sávra bővítése, az 51-es főút Baja északi elkerülő szakaszának harmadik üteme, a 61-es főút Somogy megyei és Zala megyei szakaszainak burkolat-megerősítése, a 74-es főút Nagykanizsa-Palin elkerülő szakasz építése, a 86-os főút Szombathelyt elkerülő szakaszának négy sávra bővítése, valamint a 88-as főút Sárvárt elkerülő szakaszának építése. (Ötven beruházási programot, köztük hét magyart bíráltak hétfőn nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, mert azok szerintük a természetnek ártó részleteket is tartalmaznak, ráadásul az Európai Unió is jelentős anyagi támogatást nyújt a megvalósításukhoz. Az M0-ás köztük van.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo