Újabb erős jel arra, hogy kezdenek leszokni a készpénzről a magyarok

A legfőbb elektronikus fizetési módokban, így a kártyás vásárlásokban és az azonnali fizetésekben továbbra is kétszámjegyű növekedést mért éves összevetésben idén a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A hazai pénzforgalmi szolgáltatóknál indított egyedi forint átutalások darabszáma közel 9, értéke pedig 13 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest. Az átutalásokon belül is kifejezetten jól teljesítettek az azonnali fizetések: itt darabszámban közel 15, értékben pedig közel 36 százalékos a bővülés.

Az MNB adatai szerint a harmadik negyedévben a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések száma kevéssel 37 ezer alatt alakult, az okozott kár értéke pedig 1260 millió forint volt. A sikeres visszaélések aránya továbbra is elhanyagolható a forgalomhoz képest. Hangsúlyozták: a visszaéléseken belül a megtévesztések, illetve pszichológiai manipuláción alapuló csalások dominálnak, amelyeknél az ügyfelek figyelmetlenségét próbálják kihasználni a csalók.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo