Új trend kezd kialakulni az ingatlaneladóknál

Harmadával drágább ma egy budapesti panellakás, mint 2024-ben ugyanekkor – derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A magas ingatlanárak és a lassuló kereslet miatt nagyobb mértékben csökkentettek azok az eladók, akik változtattak a hirdetési áraikon.

Az idei év második negyedévében tovább gyorsult az eladó lakóingatlanok drágulása az első negyedévhez képest. Országosan 12,8 százalékkal többet kérnek ma az ingatlanokért, mint 2024-ben ugyanekkor, míg ez az arány az első negyedévben csak 7,2 százalék volt.

“Budapesten az országos átlagnál nagyobb mértékben drágultak az ingatlanok. A zenga.hu hirdetési állományát tekintve a fővárosban 22,2 százalékkal emelkedtek a második negyedévben az árak egy év alatt. Sőt, ha csak az idei évet nézzük, akkor is gyorsult a drágulási ütem, az első negyedévben még csak 15,4 százalék volt a fővárosi, éves áremelkedés” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A fővárosban június végén 1,38 millió forint volt a lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára, mindez országosan 870 ezer forint volt.

A használt lakóingatlanok tekintetében 2025 második negyedévében a legnagyobb mértékben egy év alatt a panellakások drágultak mind országosan (32,6 százalék), mind Budapesten (33,5 százalék). A fővárosi használt téglalakások negyedével kerültek többe, mint tavaly ugyanebben az időszakban, míg országosan 20 százalékkal emelkedtek a hirdetési áraik. A családi házak hirdetési ára országosan 9,5, Budapesten 9,8 százalékkal emelkedett.

Országosan még nyoma sincs a tetőzésnek

Az ingatlaneladói tapasztalatok szerint a második negyedévben a magas ingatlanárak miatt kevesebb volt a potenciális vevő. Ezt alátámasztja, hogy a zenga.hu-n ingatlant kereső komoly érdeklődők száma a januári csúcshoz képest 30-40 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, és a májusi erősödés sem bizonyult tartósnak, ugyanis a júniusi kereslet szintén gyenge volt.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo