Új megoldással javítana a termelők helyzetén a kormány

Az Agrárminisztérium és a Nébih hirdetési felületet indít, amivel össze lehet kötni a gazdákat és a vásárlókat a piacok bezárása utáni időszakban. Az ötletet a Nyíregyházi Kosár adhatta.

Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – jelentette be Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. A kezdeményezés célja, hogy bővüljenek a nehéz helyzetbe került magyar termelők értékesítési lehetőségei, hiszen egyre több piac zárja be kapuit, más értékesítési felület hiányában pedig a termelők nehezen találnak vevőt terményeik, termékeik számára, írja az AM keddi közleménye.

A magyar termelők segítésének egyik új eleme a „termelő kereső" felület elindítása.

Az érdeklődő őstermelők és kistermelők ezen az oldalon érhetik el a regisztrációhoz szükséges űrlapot.
Nevük és elérhetőségeik mellett az általuk kínált főbb terméktípusokat, valamelyik szakmai azonosítójukat kell megadniuk, továbbá, hogy vállalnak-e kiszállítást. A vásárlók, azaz a lakosok és szolgáltatók (kereskedők, vendéglátók, étkeztetők) a későbbiekben ugyanezen oldalon tájékozódhatnak arról, hogy kik és mit kínálnak eladásra a környékükön. A kereshető adatbázis mellett az adatok térképen is megjelennek, még könnyebbé téve a böngészést.

Zsigó Róbert államtitkár kiemelte, hogy az értékesítés folyamatában az agrártárca és a Nébih nem vesz részt, a felülettel kizárólag a kapcsolatfelvétel lehetőségét szeretnék segíteni a lakosság, a szolgáltatók és a helyi termelők között.

A közlemény nem tér ki rá, de a kezdeményezéshez az ötletet valószínűleg a már évek óta működő Nyíregyházi Kosár helyi termelő-bevásárló közösségből merítették. A Nyíregyházi Kosárról tavaly ősszel a 444 írt, márciusban pedig az index forgatott róluk videót, ami megragadta a Belügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank figyelmét is - innen indulhatott az AM-Nébih újítás is.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo