A kormányzat érdekelt abban, hogy mindenki számára folyamatosan elérhető legyen a versenyképes tudás megszerzése – mondta a megnyitón résztvevő Pulay Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára. A kormány ezért ösztönözni kívánja a munkáltatókat és a munkavállalókat is, hogy éljenek az életen át tartó tanulás új lehetőségeivel. Az államtitkár hangsúlyozta, ma már nem a beiskolázottak számát kell elsősorban növelni, hanem a „papírgyártó”, mennyiségi szemléletű oktatás helyett a minőségre koncentráló „tudásgyárakat” kell létrehozni. A kormány egyebek mellett a kutatás és fejlesztés ösztönzésével kíván hozzájárulni a folyamathoz, az erről szóló, parlamenti elfogadásra váró törvény jelentős forrásokat biztosít majd ehhez az egyetemi és a vállalkozási szféráknak egyaránt. Brüsszeli elfogadásra vár az a hét operatív program is (többek között a humánerőforrás fejlesztéséről, a versenyképesség növeléséről, a regionális tudásmegosztás erősítéséről), amely az uniós strukturális alapokból számíthat komoly támogatásra – szögezte le Pulay.
A tudásalapú társadalom megteremtéséhez kormányzati, a gazdasági és az akadémiai szféra szoros együttműködésére van szükség – vélte Detrekői Ákos, a BME rektora. Ezt jelképezi a KPMG-BME Akadémia „Egy padban a szakértőkkel” szlogenje is, hangsúlyozva a közös és a folyamatos tanulás fontosságát.
A bevezető szemeszterben kilenc kurzust kínáltak az érdeklődőknek, azonban ma már 50 kurzus szerepel a kínálatban – tudatta Tomka János, a KPMG operatív vezetője, a KPMG-BME Akadémia társelnöke. A tanfolyamokon a tanácsadó-könyvvizsgáló munkatársain kívül, mintegy 200 cég és szervezet képviseletében, csaknem 600 hallgató vett részt. Legtöbben a nemzetközi számvitel kérdéseivel foglalkozó IFRS-kurzusok és az európai uniós csatlakozással kapcsolatos tanfolyamok iránt érdeklődtek. Az új tanév kurzusai között továbbra is kiemelt szerepet kapnak az uniós kérdésekkel foglalkozó témák, a tudásmenedzsment és a vállalati kormányzás (corporate governance) kérdései, valamint a szervezetek saját igényire tervezett specifikus tanfolyamok.
Tudásalapozás
Az első tanévben csaknem 600 szakember fejlesztette tudását a köz- és a versenyszféra együttműködésének, valamint az élethosszig tartó tanulás elősegítésének egyik kiváló példája, a KPMG-BME Akadémia speciális kurzusain – hangzott el a KPMG és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös oktatási szervezetének csütörtöki évnyitóján.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.