Trump perli legnagyobb német hitelezőjét

Donald Trump amerikai elnök és családja perli a Deutsche Bankot, mert az számukra veszélyes pénzügyi adatokat adott ki a washingtoni törvényhozásnak.

A nagy német pénzintézet korábban a Trump-vállalkozások egyik fő hitelezője volt s így (az előzmények tükrében) felmerült a gyanú, hogy a Trump-család orosz kapcsolatai pénzügyi téren is tetten érhetők, orosz oligarchák pénzt moshattak az elnök vállalatainak segítségével.

fotó: flickr/gage Skidmore

A 90-es évek végén, Trump csődjét követően, a Deutsche Bank volt az egyetlen, amely még több száz millió dolláros hitelt nyújtott fontos ügyfelének, aki ebből 130 millióval máig tartozik.

A demokrata párti többségű amerikai törvényhozás – eddig – hiába szorgalmazta, hogy Trump hozza nyilvánosságra az elmúlt évek adóbevallásait. Ő az első amerikai elnök, aki ezt megtagadja.

Alkalmasint jó okkal, hiszen sok minden került már nyilvánosságra arról, hogy ugyancsak

Amíg nem dolgozik, addig sem árt
Donald Trump amerikai elnök napi munkaidejének 60 százalékát „magánidejének” tekinti. Ezekben az órákban lakásában ül, TV-t néz, twittereket küldözget – de órákat tölt azzal is, hogy szépítse magát.
ingatlanbefektető apja, majd ő adócsalásokkal is vetették meg vagyonuk alapjait. A korábbi ilyen vádakra Trump azzal válaszolt, hogy hát „éppen ügyes volt”, és kihasználta az adóelkerülés lehetőségeit. A törvényhozás most egyébként más amerikai nagybankok vezetőit is megidézte, hogy a Trump-család üzleteiről kérdezzek ki őket.

A Kongresszus demokratái most ugyancsak vitatott pénzügyi húzásai felől próbálják felderíteni az elnök anyagi helyzetét. Erről eddig annyi hírlett, hogy (amint volt ügyvédje kihallgatásán állította) sokkal kevésbé gazdag, mint azt állítja. Trump alaptalan, politikai hátterű akciónak minősítette a kongresszusi vizsgálatokat. (Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo