Tovább csökken a befejezett lakások száma

2003 első félévében közel 9200 új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, és 26 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján. A használatba vett lakások száma 8%-kal kevesebb, az új lakásépítési engedélyeké 15%-kal több, mint az előző év azonos időszakában volt – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A befejezett lakások számának csökkenése 2003 második negyedévében tovább folytatódott, 10%-kal kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző év második negyedévében. Az első félév egészére jellemzően a visszaesés elsősorban a vállalkozók által épített, értékesítésre szánt lakásoknál következett be, s ezzel együtt módosult a lakásépítés szerkezete. A korábbi időszakhoz képest ismét nagyobb szerepet kapott a lakosság mind az építtetői, mind a kivitelezői körben. A gazdasági vállalkozások alig háromnegyedét építették annak, amit az előző év első hat hónapjában, továbbá az építőipari főtevékenységet végző kivitelezők pedig 13%-kal kevesebb lakást építettek.


Ugyanannyi új családi ház épült, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor a többlakásos épületekben az átlagosnál nagyobb arányban (12%-kal) esett vissza a használatba vett lakások száma. Mindezek eredményeként az új lakások átlagos alapterülete (101 m2) 4 m2-rel nagyobb, mint egy évvel korábban. A lakásépítésben legnagyobb csökkenés a fővárost érintette, ahol ebben a félévben 30%-kal kevesebb lakást vettek használatba, mint 2002 hasonló időszakában.


A befejezett lakások számának alakulásával ellentétben a kiadott új lakásépítési engedélyek továbbra is az építési kedv növekedését tanúsítják, mely 3 megye kivételével az egész országra jellemző.
2003. június végéig 2,4 millió m2 lakóépület és 2 millió m2 nem lakóépület beépítésére adtak ki építési engedélyt. Míg a lakóépületeknél ez 16%-os, a nem lakóépületeknél 2%-os növekedést jelent. Mind a városokban, mind a községekben jelentősen visszaszorult a nem lakóépületek építésére irányuló szándék, ugyanakkor a főváros ilyen jellegű beruházásai közel két és félszeresére növekedtek. Ezek kétharmada kereskedelmi épületeket jelent, s ezek a beruházások meghatározzák az új építkezések országos szerkezetét. Egyrészt a területi struktúrában a budapesti építkezések részaránya megduplázódott 2002-höz képest, másrészt a beruházások ágazati megoszlásában visszaesett a mezőgazdaság és az ipar részaránya a kereskedelem javára. A most engedélyezett nem lakóépületek alapterületének több mint egyötöde kereskedelmi célra épül.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo