Történelmi pillanat a magyar igazságszolgáltatásban, a pervesztesek élete nagyon megdrágul

Egy korábbi Kúriai kötelező döntés szerint a pervesztes félnek kell viselnie a pernyertes fél oldalán felmerült teljes ügyvédi munkadíjat, és a bíróságok csak egészen kivételes esetekben mérsékelhetik azt. Mindezt azért, hogy a pernyertesség pénzügyi értelemben is nyereséges legyen. Az igazságügyi miniszter napokban megjelent új rendelete néhány fenntartással, de összességében jogszabályi szinten is megerősítette a Kúria által elindított reformot. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít értelmezni az új szabályokat.

Mintegy fél évvel ezelőtt volt hír, hogy a Kúria szerint a pernyertes fél ügyvédi költségeit a pervesztes félnek teljes egészében meg kell térítenie, és ez alól csak szélsőséges esetben lehet kivételt tenni.

Mivel a Kúria döntései kötelezőek, a várakozás az volt, hogy az alsóbb fokú bíróságok minden esetben megítélik majd a pernyertes fél által viselt teljes ügyvédi munkadíjat. Ugyan ez vált a jellemző esetté, de egyes bíróságok még végvárakként a káros gyakorlatot, és a piac helyett továbbra is maguk próbálják megítélni, hogy milyen ügyvédi díjak állnak arányban a szerintük szükséges mértékű munkával.

A Kúria által elindított folyamatra reagált most az igazságügyi miniszter azzal, hogy a peres illetékek módosítása után a megítélhető ügyvédi díjjal kapcsolatos szabályokat is átalakította. A napokban megjelent új rendelet (17/2024. (XII. 9.) IM-rendelet) 2025. februárjától váltja fel a korábbi jogszabályt, és kisebb eltérésekkel, de megerősíti a Kúria által megindított új irányt.

Hogyan állapíthatja meg a bíróság a pernyertes fél ügyvédi költségeit?

Az új rendelet meghagyta azt a rendszert, hogy a polgári-, és közigazgatási perekben kétfajta módon lehet az ügyvédi munkadíjat érvényesíteni.

Az egyik eset, hogy az ügyvédi megbízási szerződésben kikötött munkadíjat kérjük a bíróságtól, ezt nevezzük tételes elszámolásnak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo