Többe fog fájni, ha nincs kötelező biztosítás az autón

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Több mint két hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-jén jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani. Nekik legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

2010 után a szerződési évforduló napja a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik. A több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer számít érintettnek, nekik a 12 piaci szereplő közül 11 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok kedvezményt lehet igénybe venni, ezek mindegyikének a figyelembevételével kalkulálható a választható legkedvezőbb biztosítói ajánlat a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható díjnavigátoron. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

Azoknak, akik nem rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, érdemes tanulmányoznia 2023-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Az ideihez képest a részben büntető jellegű díjak átlagosan 15,2 százalékkal emelkedtek, így személygépjárművek esetében az üzemben tartónak az idei 600-1290 forint helyett jövőre 650-1400 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo