Több beruházás érkezhet

A jelek szerint sikerrel érvel a Hitelgarancia Zrt. az EU-val folytatott tárgyalás során azért, hogy a kezességvállalásában megjelenő állami támogatásra az úgynevezett de minimis támogatások általános szabályai vonatkozzanak, és így akár 1-1,5 milliárd forint értékben is vállalhasson garanciát egy-egy cég hiteleire. A társaság aktív, kezdeményező szerepvállalásának köszönhetően a támogatás tartalom kiszámítására alkalmazott módszerét a Bizottság hamarosan transzparensnek minősítheti, így a cég mentesül a 390 millió forintos korlátozás alól.

Hosszas tárgyalások után az EU illetékes szervei rövidesen rábólinthatnak a Hitelgarancia Zrt. támogatás tartalom számítási módszerére, így a céget hamaros kivehetik a de minimis szabályoknak a kezességvállalásokat érintő korlátozásai alól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Hitelgarancia Zrt. egy cégnek adható garancia plafonja 1,5 millió euróról, azaz mintegy 390 millió forintról 1-1,5 milliárd forintra emelkedik.

Az EU 2007-ben alakította át a tiszta verseny érdekében régóta élő úgynevezett de minimis szabályait, amelyek a vállalkozások állami támogatását korlátozták. A kamatkedvezmények és garanciavállalások csekély támogatás tartalma  ugyanis arra ösztönözte a tagállamokat, hogy hiteltámogatásokkal mozdítsák elő a nagyobb projektek megvalósulását.

Az EU a tagállami kiskapuk bezárása érdekében tavaly júniusban hatályba lépő új szabályozása ezzel szemben azt mondta ki, hogy a támogatást tartalmazó kezességvállalás értéke nem lehet nagyobb, mint másfél millió euró. A rendelet nyomán a Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási plafonja egyik napról a másikra 800 millió forintról kevesebb, mint a felére csökkent. (Az idei esztendő sem a hitelkereslet, sem pedig a kínálat szempontjából nem lesz könnyű időszak, de a szektor így is dinamikus növekedést vár.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo