Többet keresnek idén a vállalatok

A tavalyi eredményekhez képest idén nagyobb árbevételre és magasabb profitra számítanak a hazai nagyvállalatok. A kedvező pénzügyi várakozások elsősorban az exportpiacokon várható élénkülésnek köszönhetők, mivel belföldön inkább stagnálásra számítanak a cégek.

Kép: Pixabay

A K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredményei alapján a hazai nagyvállalatok növekvő árbevételre és profitra számítanak a következő egy évben. „Jelenleg a vállalatok 42 százaléka számít árbevétel-növekedésre, ami a teljes nagyvállalati szektor szintjén 2,9 százalékkal nagyobb bevételt jelent. A tavaly év végén jellemző 2 százalékos várakozáshoz képest ez a kiugró eredmény leginkább az export várt erősödésének köszönhető, mivel a belföldi értékesítésben csupán 2,5 százalékkal, az exportban azonban 4 százalékkal nagyobb árbevétellel terveznek a cégek” – tájékoztatott Peter Roebben, a K&H Üzleti Ügyfelek divíziójának a vezetője.

A kkv-k körében inkább hullámzó a bizalom, és a várakozások sem annyira pozitívak.

„A vállalatok nyereségvárakozása ugyan elmarad az árbevétel-emelkedés mértékétől, az elmúlt háromnegyed évben jellemző javuló trend azonban jól láthatóan tovább folytatódik. Az előző negyedév 2 százalékos várakozásához képest jelenleg átlagosan 2,2 százalékos profitnövekedésre számítanak a cégek a következő egy év során – mondta el a Peter Roebben. – Iparáganként azonban igen jelentős eltérések vannak, hiszen az ipari és szolgáltató cégek 3 százalékot is meghaladó (3,4% és 3,6%) nyereségbővüléssel számolnak, míg az agrárszektorban erősen az átlag alatti profitnövekedést terveznek (0,2%)” – hangsúlyozta a szakember.

Adóemeléstől tartanak a vállalkozások
A kkv-k leginkább pénzügyi eredményeikben, versenyhelyzetükben és a munkaerővel kapcsolatban várnak pozitív változást, míg a közterheket illetően rosszabb helyzetre számítanak – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo