Több mint 800 új volánbuszt kap a MÁV

További 869 darab új autóbuszt szállíthat a Kravtex-Kühne csoport a Volán-flottába – közölte a MÁV Zrt.

A tájékoztatás szerint a 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz szállításáról a szerződést Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója és Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója írta alá.

A szerződés aláírására azt követően került sor, hogy az idei főszezonban már megérkezett és szolgálatba állt 131 új Credobus a Volán járatain – emelték ki a közleményben.

Megújul a Volán-flotta
Megújul a Volán-flotta
Fotó: MTI
Az új járművek közül 269 darab még az idén forgalomba állhat, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. Ezzel teljesül az év elején megfogalmazott 10 miniszteri vállalásból az a pont is, amely 1000 vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozott – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, a két beszerzéssel a MÁV-csoport Volán-flottája Közép-Európa legnagyobb és legfiatalabb közúti közszolgáltató flottájává válik, az állomány kétharmadát hazai gyártású járművek adják, így a flottafejlesztés hozzájárul a magyar munkahelyek megteremtéséhez és megőrzéséhez is.

Részletezték, az idén nyáron – elsősorban a Balaton térségében – forgalomba állt 131 darab új autóbusz után a nemrég lezárult közbeszerzési eljárásnak köszönhetően további 869 darab korszerű, Credobus Econell 12 Next típusú jármű fiatalíthatja a MÁV-csoport autóbuszállományát 2027-ig.

A nagyságrendileg 75 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás során az egyetlen érvényes ajánlatot a Kravtex Kereskedelmi Kft. nyújtotta be, így ezúttal is Kravtex gyártmányú, Credobus Econell 12 Next típusú járművek érkezhetnek a MÁV-csoporthoz.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo