Több az áru, több raktár kell a cégeknek

A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanok piaca a bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások alapján is rekordévet zárt 2022-ben - ismertette a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).

Tavaly 482 ezer négyzetméter új, bérbeadásra fejlesztett ipari és logisztikai ingatlant adtak át az országban, ennek 30 százalékát vidéken. A teljes, 2005 óta bérbeadásra fejlesztett magyarországi ipari- és logisztikaiingatlan-állomány már meghaladja a 4,5 millió négyzetmétert, ebből 1,4 millió vidéken található.

Kalmár Milla, a 108 Agency Kft. nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadócég szenior tanácsadója szerint a növekedést elsősorban nemzetközi trendek befolyásolták. A gördülékeny gyártás és a vevők kiszolgálása érdekében a vállalatok 20-30 százalékkal több árut tárolnak helyben, mint a világjárvány előtt, amihez lényegesen több raktárterületre van szükség.

Vissza Európába

Az ipari és logisztikai ingatlanok piacát a külföldi közvetlentőke-befektetések is húzták. Jellemző trend, hogy a nyugati vállalatok Európába hozzák vissza a korábban Ázsiába telepített telephelyeket, vagy csak közelebb hozzák a gyártási kapacitásaikat a célpiacaikhoz. Ennek a folyamatnak az egyik legnagyobb nyertese Európában Magyarország.

Több az áru (Fotó: Depositphotos)
Több az áru (Fotó: Depositphotos)

Tavaly a külföldi közvetlentőke-befektetések értéke elérte a 6493 millió eurót Magyarországon. A befektetők között az első helyen Dél-Korea áll, a nyugat-európai országok közül pedig Németország. Az elmúlt öt évben a befektetések több mint fele az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódott.

Beindultak a fejlesztések

Kalmár Milla a nemzetközi trendek és a folyamatban lévő beruházások miatt az idén további piaci növekedésre számít. Jelenleg Budapesten 380 ezer, míg vidéken 130 ezer négyzetméter bérbeadásra szánt ipari és logisztikai ingatlan fejlesztése kezdődött meg.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo